Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 29., kedd

Kovászos hamburger zsemle



Több alkalommal készítettem már hamburger zsemléket, de valahogy sosem volt az igazi. Nem volt rossz, de tökéletesre vágytam! Most nyugodtan állíthatom, hogy a munkám révbe ért, úgy állagában mint ízben sikerült ! Hosszú hűtős érleléssel készült, és nagyon egyszerű.

A kovász elkészítéséhez:

2 kanál anyakovász a hűtőből (lehet aktív is)
10 dkg langyos víz
15 dkg kenyérliszt
A vizet a kovásszal alaposan elkeverem, majd a liszttel is, és csomó mentesre dolgozom. Letakarva pihentetem a konyhapulton 9- 12 órán át. Minimum dupláznia kell, de inkább tripláznia a kovásznak.

További hozzávalók:

az egész kovász
65 dkg kenyérliszt
300 ml tej  (szoba hőmérsékletű)
120 gramm fehér joghurt vagy tejföl
1 kanál 100 % napraforgó olaj
2,5 evőkanál cukor
1 púpozott  teáskanál parajdi só
1 nagy tojás
1 tojás és szezámmag a zsemlék lekenésére




Elkészítése:

A lisztet a gép üstjébe szitálom, ráöntöm a tejet, és másfél órán át letakarva  pihentetem. A pihentetés után hozzáadom a kovászt, joghurtot, cukrot, tojást, és megkezdem a dagasztást. Az olajat a dagasztás felénél, a sót a vége felé adom a tésztához. Hasonló tésztát kapok mint a kenyéré, állaga olyan lágy legyen, hogy hajtogatni lehessen. Miután szép simára dagasztotta a gép a tésztát, enyhén olajozott tálba teszem át, és azonnal sziromhajtást végzek mint itt. Két óra alatt háromszor hajtogatom meg, a másik két hajtogatás hagyományos. Látom, hogy a tészta életre kel a kezem alatt, bubisodik. A harmadik hajtás után nem formázom meg, nem gömbölyítem a tésztát, hajtogatott állapotban egy tálba teszem, belehúzom egy nejlon táskába, és a 6 fokos hűtőszekrénybe teszem egy éjszakára. Nálam ez este tíztől reggel nyolcig tartott. A tészta majdnem duplára kelt. Enyhén lisztezett munkafelületre borítom a tésztát, majd 9 részre osztom. Zsemléket formázok. Két sütőlemezre rakom, hogy sütés közben ne nőjenek össze. Konyharuhával letakarva duplára kelesztem a bucikat, nálam ez két és fél óra volt.



Felvert tojással kenem le a megkelt zsemléket, majd szezámmaggal szórom meg gazdagon. Időközben a sütőmet 200 fokra melegítem, és 30-40 percig sütöm, míg szépen aranybarnára sül. (sütőfüggő)

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J



„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „