Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 22., péntek

Kovászos szendvicskenyér


Nem nagyon szoktam formában kenyeret sütni, kivéve a dagasztás nélküli teljes kiőrlésű kenyeremet. Ezt! Mivel szendvicsalapot szerettem volna, így előkerült a két forma. Vajtól illatos, jól szeletelhető, pihe-puha szendvicskenyér kerekedett belőle.  Gyerekeknek suliba szendvicset csomagolni , na és nem utolsó sorban  szuper melegszendvicsnek is. Természetesen a liszteket lehet variálni, ki a fehéret, ki a teljes kiőrlésűt részesíti előnyben. Ebben az esetben viszont a folyadék mennyiségén bizonyára változtatni kell.



A kovász elkészítéséhez:

1 kanál anyakovász
100 ml langyos víz
10 dkg kenyérliszt
A vizet a kovásszal alaposan elvegyítem, majd hozzáadom a lisztet, csomómentesre keverem, majd letakarva a konyhapulton érlelem egy éjszakán át (9-12 óra). Ez egy 100 % hidratáltságú kovász, tehát vigyázok a tésztában hozzáadott vízzel. Ebből a tésztából  két darab szendvicskenyér lesz. Tehát két formára van szükség az elkészítéséhez. Az érdekessége, hogy egyik nappali, a másik éjszakás, hűtős kelesztéssel készült.

További hozzávalók:

az egész kovász
70 dkg kenyérliszt
20 dkg kovászos öreg tészta (az enyém teljes kiőrlésű tönkölyből készült, de természetesen lehet kenyérlisztből  is)
400 ml langyos víz
50 gramm tejföl
6 dkg vaj
3 teáskanál parajdi só



Elkészítése:

A langyos vizet a gép üstjébe mérem. Hozzáadom a kovászt, és habosra keverem. Az üstbe szitálom a lisztet, majd letakarva pihentetem egy órán át. Az idő letelte után hozzáadom a tejfölt, beleszaggatom apró darabokban a kovászos öreg tésztát, majd beindítom a dagasztógépemet. Egyes fokozat minimum 5 perc, majd kettesre kapcsolom, hozzáadom a lágy vajat, a sót és alaposan kidagasztom. Lágyabb tésztát kapok mint a kenyértészta. Lisztezett tálba borítom, fél órán át letakarva érlelem. Elő készítem a formákat, és szilikonos, tapadásmentes sütőpapírral bélelem ki mindkettőt. Azért írom, hogy tapadásmentes, mert sajnos megesett már velem is, hogy a kenyeret hámoznom kellett a papírtól mint egy almát, csak sokkal nehezebben ment mint egy almapucolás J Ezután 30-40 percenként lisztes felületen háromszor hajtogatom mint itt.Végső fél órás érlelés következik. Csodaszép, bubis tésztám lesz. Ezután  két egyenlő részre osztom. Nem úgy formázom mint a veknit, hiszen most két rudat kell, hogy kapjak. Téglaalap formára tapogatom a tésztát. Igyekszem olyan hosszúra tapogatni, mint a sütőformám.  Majd hasonló képen, mint egy kalácsot, feltekerem, de minden tekerésnél az alján finoman rányomok a tésztára. Végül egy kicsit megsodrom, hogy formásabb legyen, majd átteszem varrattal lefelé (ha van J) a formába. Meglisztezem a tészta felületét és letakarom. Hagyom szépen megkelni. A másik formába helyezett tésztát nejlonba húzom, és 6 fokos hűtőszekrénybe teszem éjszakára kelni. Természetesen kisüthettem volna mindkettőt, vagy épp a hűvösre is kerülhettek volna, de kíváncsi voltam milyen lesz ugyanaz a tészta két  különböző hosszúságú és technikájú érlelés mellett. Nos miután szobahőn megkelt az egyik (nálam 2 óra volt), gőzösített 220 fokos sütőbe rakom. 10-15 percig így sütöm, majd a gőzt kiveszem, kiszellőztetem a sütőteret, és még 30-35 percig sütöm. (sütőfüggő) A szendvicset kiborítom a formából, lehúzom róla a papírt, majd rácson hagyom kihűlni.
Nekem szemben a bal szendvics a hűtős kelesztésű, a másik kizárásos alapon a nappal, szobahőn kelt.


A másik tésztám 10 órán át volt a hűtőben, majd egy órát még a pulton kelt, miközben felforrósodott a sütőm. Ugyanazzal a technikával sütöttem meg mint az előzőt.  Mindkét szendvicskenyér nagyon finom lett. Az első kicsit lukasabb, a hűtős pedig puhább, szaftosabb, nekem jobban tetszik! Suma sumárum, hűtős kelesztéssel fogom a legközelebb elkészíteni. Ja... az sem másodlagos, hogy másnap is kifogástalan állagú lesz a szendvicsem!

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok J





„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „

3 megjegyzés:

  1. Kedves Edit!
    Elkészíthető lenne ez a recept öregtészta nélkül? Ha igen , milyen arányokkal kell számolni?
    Válaszát nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok,
      Én az öregtésztát teljesen elhagytam. Nagyon finom zsúrkenyerek sültek. Az arányok szinte azonosak, csak apróságokban tér el a fenti recepttől. Tejföl és víz helyett tejet használok és kicsit kevesebb vajat. A tészta így kb 65%-ban hidratált az aktív kovász aránya kb 18% A zsiradék aránya 5%. Ami sokat segít, hogy rugalmasabb legyen a lisztet a tejben pihentetem, pont annyit amíg a kovász aktivizálódik.

      Törlés