Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 22., péntek

Kovászos szendvicskenyér


Nem nagyon szoktam formában kenyeret sütni, kivéve a dagasztás nélküli teljes kiőrlésű kenyeremet. Ezt! Mivel szendvicsalapot szerettem volna, így előkerült a két forma. Vajtól illatos, jól szeletelhető, pihe-puha szendvicskenyér kerekedett belőle.  Gyerekeknek suliba szendvicset csomagolni , na és nem utolsó sorban  szuper melegszendvicsnek is. Természetesen a liszteket lehet variálni, ki a fehéret, ki a teljes kiőrlésűt részesíti előnyben. Ebben az esetben viszont a folyadék mennyiségén bizonyára változtatni kell.



A kovász elkészítéséhez:

1 kanál anyakovász
100 ml langyos víz
10 dkg kenyérliszt
A vizet a kovásszal alaposan elvegyítem, majd hozzáadom a lisztet, csomómentesre keverem, majd letakarva a konyhapulton érlelem egy éjszakán át (9-12 óra). Ez egy 100 % hidratáltságú kovász, tehát vigyázok a tésztában hozzáadott vízzel. Ebből a tésztából  két darab szendvicskenyér lesz. Tehát két formára van szükség az elkészítéséhez. Az érdekessége, hogy egyik nappali, a másik éjszakás, hűtős kelesztéssel készült.

További hozzávalók:

az egész kovász
70 dkg kenyérliszt
20 dkg kovászos öreg tészta (az enyém teljes kiőrlésű tönkölyből készült, de természetesen lehet kenyérlisztből  is)
400 ml langyos víz
50 gramm tejföl
6 dkg vaj
3 teáskanál parajdi só



Elkészítése:

A langyos vizet a gép üstjébe mérem. Hozzáadom a kovászt, és habosra keverem. Az üstbe szitálom a lisztet, majd letakarva pihentetem egy órán át. Az idő letelte után hozzáadom a tejfölt, beleszaggatom apró darabokban a kovászos öreg tésztát, majd beindítom a dagasztógépemet. Egyes fokozat minimum 5 perc, majd kettesre kapcsolom, hozzáadom a lágy vajat, a sót és alaposan kidagasztom. Lágyabb tésztát kapok mint a kenyértészta. Lisztezett tálba borítom, fél órán át letakarva érlelem. Elő készítem a formákat, és szilikonos, tapadásmentes sütőpapírral bélelem ki mindkettőt. Azért írom, hogy tapadásmentes, mert sajnos megesett már velem is, hogy a kenyeret hámoznom kellett a papírtól mint egy almát, csak sokkal nehezebben ment mint egy almapucolás J Ezután 30-40 percenként lisztes felületen háromszor hajtogatom mint itt.Végső fél órás érlelés következik. Csodaszép, bubis tésztám lesz. Ezután  két egyenlő részre osztom. Nem úgy formázom mint a veknit, hiszen most két rudat kell, hogy kapjak. Téglaalap formára tapogatom a tésztát. Igyekszem olyan hosszúra tapogatni, mint a sütőformám.  Majd hasonló képen, mint egy kalácsot, feltekerem, de minden tekerésnél az alján finoman rányomok a tésztára. Végül egy kicsit megsodrom, hogy formásabb legyen, majd átteszem varrattal lefelé (ha van J) a formába. Meglisztezem a tészta felületét és letakarom. Hagyom szépen megkelni. A másik formába helyezett tésztát nejlonba húzom, és 6 fokos hűtőszekrénybe teszem éjszakára kelni. Természetesen kisüthettem volna mindkettőt, vagy épp a hűvösre is kerülhettek volna, de kíváncsi voltam milyen lesz ugyanaz a tészta két  különböző hosszúságú és technikájú érlelés mellett. Nos miután szobahőn megkelt az egyik (nálam 2 óra volt), gőzösített 220 fokos sütőbe rakom. 10-15 percig így sütöm, majd a gőzt kiveszem, kiszellőztetem a sütőteret, és még 30-35 percig sütöm. (sütőfüggő) A szendvicset kiborítom a formából, lehúzom róla a papírt, majd rácson hagyom kihűlni.
Nekem szemben a bal szendvics a hűtős kelesztésű, a másik kizárásos alapon a nappal, szobahőn kelt.


A másik tésztám 10 órán át volt a hűtőben, majd egy órát még a pulton kelt, miközben felforrósodott a sütőm. Ugyanazzal a technikával sütöttem meg mint az előzőt.  Mindkét szendvicskenyér nagyon finom lett. Az első kicsit lukasabb, a hűtős pedig puhább, szaftosabb, nekem jobban tetszik! Suma sumárum, hűtős kelesztéssel fogom a legközelebb elkészíteni. Ja... az sem másodlagos, hogy másnap is kifogástalan állagú lesz a szendvicsem!

Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok J





„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „

2017. szeptember 16., szombat

Bécsi palacsinta kovásszal




Palacsinta reggelire, ebédre vagy vacsorára..... mindig és mindenkor passzol , mindenki imádja. Túrósan, ízesen, édesen, sósan, csokisan, nutellával vagy csak üresen mindenkinek szája íze szerint. Nos most az egészségesebb, kovászos változatát hoztam, hosszú érési idővel (fermentációval). Ugyanis, ha csak simán belekeverjük a kovászt a tésztába, és azonnal sütjük, semmi pozitív élettani  hatást nem érünk el vele. A kovásznak ugyanis idő kell, hogy megeméssze a lisztet, lebontsa a fehérjét és a szénhidrátokat. Nem okoskodni akarok, csak azt, hogy a legjobbat, legegészségesebbet tegyük a család asztalára J Akkor írom a receptet, én hogyan készítem!

Hozzávalók:

1 liter tej, ebből lehet 300 ml szódavíz 
10-15 dkg aktív vadkovász de mehet a hűtőből is
5 dkg nádcukor
3 boldog tojás
csipet parajdi só
60 dkg fehér tönkölyliszt

Elkészítése:

A tejben habosra keverem a kovászt. Hozzáadom a cukrot, a tojások sárgáját, (fehérjét a hűtőbe teszem) szétdolgozom, majd apránként adom a masszához a lisztet, csomómentesre keverem. Ezzel megvagyok, étkezési fóliával letakarva teszem a 6 fokos hűtőszekrénybe 12-24 órára.


Másnap a hideg tésztát előveszem, hozzáadom a csipet sót, és a kemény habbá vert három tojásfehérjét. Finoman hozzákeverem.


Egy palacsinta sütőt alaposan felhevítek pár csepp zsiradékkal, ( én disznózsírt használtam, nem füstöl és nem ad utóízt a palinak ). Hagyományos módon, amit mindenki ismer, kisütöm a palacsintákat. Minimum zsiradékon sütöttem, tényleg csak megszórtam olvasztott zsírral, még az első darab se ragadt le.

Töltelék a bécsi palacsintához:

50 dkg túró
3 boldog tojás
4 kanál nádcukor
1 csomag vaníliacukor
10 dkg rumban áztatott mazsola
1 darab bio citrom reszelt héja
vaj a tál kikenéséhez és 5 dkg a palacsintákra
Ez az dag körülbelül a palacsinták felére elég, a többit lekvárral töltöttem.




Az öntethez:

2 dcl tej
1 darab boldog tojás
egy kanál nádcukor
egy csomag vaníliacukor
A hozzávalókat egy pohárban összekeverem, ezt öntöm a palacsintákra besütéskor.

Elkészítése:

A hozzávalókat alaposan összekeverem, majd megtöltöm vele a palacsintákat és feltekerem. Félbe vágom, majd az alaposan kivajazott sütőtálba helyezem szépen, fokozatosan vágással felfelé. A sütőmet 200 fokra hevítem. Elkészítem az öntetet. Ha kész vagyok, és a sütőm is felforrósodott, ráöntöm az öntetet, rákockázom a vajat, és 20-30 percig sütöm aranybarnára. Ami üresen megmaradt, nem fért a tálba, házi cseresznyedzsemmel töltöttem be. 30 darab palacsinta készül ebből az adagból. Abbahagyhatatlan J

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J










„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „




2017. szeptember 15., péntek

Kovászos desszertkenyér


Szilvalekvár  főzés szezon van. Jó magam is készítettem 25 kg szilvából, kemencében sütöttem. Nem egy szapora dolog, 20 darab 3 dl-s üveggel lett belőle. Igazi ízorgia, „gyógyszer“ tele antioxidánsokkal. Mennyei lett az állaga is, megáll benne a kanál! Télen csak úgy magában, üvegből is fogyasztjuk mint torkosságot., meg persze lepényre is kerül belőle, természetesen mákkal. Nos ehhez a finomsághoz született ez a fantasztikus desszertkenyér. Soha nem gondoltam volna, hogy az édes, sós kenyér ilyen finom tud lenni. Szerintem a gyerekek is imádni fogják, felér egy kaláccsal, omlós, puha, és másnap is kifogástalan,



A kovász elkészítéséhez:

1 kanál anyakovász a hűtöből
18 dkg víz
12 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
A vízben simára keverem a kovászt, majd hozzáadom a lisztet, és csomómentesre dolgozom. Letakarva egy éjszakán át szoba hőmérsékleten  érlelem. (9-12 óra)




További  hozzávalók:

az egész kovász
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
60 dkg kenyérliszt ( BL 80 )
400 ml víz
50 ml erős presszo kávé
50 ml habtejszín
6 dkg minőségi csokoládé apróra vágva
10 dkg arany mazsola (rumba áztatva, a tésztába rum nélkül teszem)
1,2 dkg Holland minőségi kakaó
2,5 teáskanál só
1 teáskanál nádcukor

Elkészítése:

A liszteket a gép üstjébe szitálom, ráöntöm a vizet, letakarva pihentetem (autolizálom) minimum egy órán át. Hozzáadom a tejszínt és a meleg presszót, megkezdem a dagasztást. Egyes fokozat 5 perc. Kettesre kapcsolom a gépet, hozzáadom a sót, cukrot, mazsolát, csokoládét, majd végül a kakaót, és alaposan kidagasztom, amíg elválik az üst falától. Nagyon jó állagú lesz a tésztám, selymes, rugalmas,  összeáll egy gombóccá. Hideg vajjal kenek le egy tálcát, main hajtogatni fogok. Oda helyezem a tésztát, letakarom egy tiszta tállal, így pihentetem 30 percen át. Ez után háromszor hajtogatom  40 perces intervallumokban vajas felületen,  majd még fél óra pihentetés után megformázom a veknit. Lisztet nem használok, annyira jó a tésztám, duzzad mint a tollpaplan, elég az a zsiradék, ami a tálcán maradt. Lehelletnyi liszttel szórom meg a konyharuhát amibe a tésztát helyezem.Berakom a szakajtóba varrattal felfelé. Letakarom egy tiszta konyharuhával, és hagyom megkelni. Nagyon gyorsan kel, figyelem a tésztát. Nálam egy óra elég volt, de természetesen minden hol másak a körülmények, a kovász erőssége. Időközben a sütőmet 250 fokosra forrósítom a vasfazékkal együtt. A tésztát enyhén lisztezett lapátra borítom, tetszőlegesen bevágom, és óvatosan a forró vasba helyezem. Letakarom, 10 percig 250 fokon sütöm légkeveréssel, majd további 50 percet 220 fokon légkeverés nélkül. Azok az illatok…… fenségesek J Ha kisült, megkopogtatom az alját, ha kong, hűtőrácsra helyezem és várom míg kihűl. Kis vajjal, szilvalekvárral, hozzá egy pohárka hideg tej, valami fantasztikus ízorgia. J

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J





„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni ! „

A fotók két kenyeret ábrázolnak. Ugyan az a recept, csak az egyikben több a kakaó. 

2017. szeptember 14., csütörtök

Kovászos pizza



Tegye fel a kezét az, aki nem szereti a pizzát J Az én párom eddig feltette volna, de a mostani pizza után megváltozott a véleménye. Igazi magyarosan készítettem el neki, szerette nagyon. Vékony tészta, vastag feltét jelszóra. Fiam sonka, gomba, kukorica és sajt variációt kedveli, én  pikánsan szeretem. A kis rozsliszt a kovászban azért fontos, hogy ropogós legyen a tészta.  A recept egyszerű, szint elronthatatlan. Ami  fontos, hogy hosszú érleléssel készül, tehát még egészségesebb és finomabb. Minimum időráfordítással, minimum pénzből, fejedelmi vacsorát tehetünk az asztalra.

A kovász elkészítéséhez:


1 kanál anyakovász
12 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
8 dkg víz
A kovászt a vízzel habosra keverem,  hozzáadom a lisztet, majd egy villával csomómentesre keverem. Letakarva egész éjszakán át a pulton érlelem.

További hozzávalók:

az egész kovász
400 ml víz
60 dkg 0 sima liszt (kenyérliszt is használható)
2 teáskanál parajdi só
2 evőkanál extra szűz oliva olaj
tetszés szerint kis friss oregánó ( én nem használok a tésztába )



Elkészítése:

A lisztet a gép üstjábe szitálom, majd 60 fokos vízzel leöntöm, és nejlonnal letakarva hagyom pihenni két órán át. Hozzáadom az érett kovászt, megkezdem a dagasztást. 6-7 percig minimum az első fokozaton dolgoztatom a gépet, majd a só és az olaj hozzáadása után kettes fokozaton alaposan, szinte habosra dagasztom a tésztát. Nem fog elválni az üst falától, lágy lesz. Olajos kézzel kiszedem az üstből, majd egy lezárható dobozba helyezem át, amit előzőleg picit kiolajozok. Háromszor végzek sziromhajtogatást fél órás időközönként, majd olajos, vagy vizes kézzel gombócot formázok belőle, és lezárva a hűtőszekrénybe rakom 24 órára. Ez idő alatt a tészta duplázni fog, csodaszép fényes és hólyagos lesz.


Másnap négy részre osztom a hideg tésztát, majd lisztes kézzel zsemléket formázok belőle, és konyharuhával letakarva  pihentetem egy órán át.



Addig elkészítem a feltétet, ezt mindenki saját fantáziájára és ízlésére bízom. A tésztagömböcöket először kézzel kilapogatom, áthelyezem a sütőpapírral bélelt tepsire, majd finoman kinyújtom lehetőleg kör alakúra. Szeretem, ha szélén vastagabb a tészta, belül vékony. Vigyázok, hogy ne szakítsam meg. Felrakom a feltétet, majd ismét egy órán át kelesztem. Időközben a sütőmet 250 fokra hevítem légkeveréssel. 15 perc alatt, piros ropogósra sütöm és azonnal tálalom egy finom limonádé kíséretében.

Sikeres elkészítést és jó étvágyat kívánok J


„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tez, hogy a lélek szeressen benned lakni “ !




2017. szeptember 13., szerda

Kovászos öreg tészta - Kváskové staré cesto



Nem csak „ sima“ vadkovásszal, de kovászos öreg tésztával is dagaszthatunk, süthetünk. Használhatjuk úgy kenyérhez, mint bármilyen péksüteményhez. Készülhet természetesen fehér kovászból, fehér kenyérliszttel, teljes kiőrléséből is, ki milyet szeretne. Azonban ha teljes kiőrlésű lisztből készítem, növelem a folyadékot 50 ml-el. Ha kovászos öreg tésztát használunk, nagyobb mennyiséget használunk mint a kovászból. Példa: 50 dkg liszthez kovászból 20 dkg adunk, míg kovászos öreg tésztából 30 dkg dukál. Használhatjuk kombinálva is, felesben vadkovász, felesben kovászos öreg tészta. Példa: 50 dkg liszthez adjunk 20 dkg kovászos öreg tésztát plusz 10 dkg vadkovászt. Bármelyik opcióval tökéletes lesz a vadkovászos kenyerünk.

Kváskové pečenie má aj iné možnosti. Okrem rozkvasu môžeme piecť aj s kváskovým starým cestom.Môžeme to spraviť z lubovolnej múky, ale ked spravíme cesto en z celornnej, tak pridáme viac vody, približne o 50 ml. Ako sa dávkuje? Na 50 dkg múky pridáme 30 dkg starého cesta, a môžeme miesiť. Môžme to aj kombinovať, napríklad 20 dkg starého cesta a 10 dkg kvásku. Hociktorou mžnosťou dosiahneme výborý chlieb či pečivo.

Hozzávalók:

30 dkg aktív vadkovász (én teljes kiőrlésű rozskovászt használtam)
250 ml langyos víz
50 dkg kenyérliszt


Na prípravu potrebujeme:

30 dkg aktívneho kvásku
250 ml vlažnej vody
50 dkg chlebovej pšeničnej múky

Elkészítése:

Príprava:

Do kuchyňského robota nalejem vodu, pridám kvások a vymiešam dopenista. Pridám múku, a vypracujem tuhé cesto, guľku.

A langyos vizet a gép üstjébe öntöm, hozzáadom a kovászt, alaposan, habosra keverem, majd hozzászitálom a lisztet, és bedagasztom. Egy kemény állagú tésztagömböcöt kapok.


Egy tálba helyezem, étkezési fóliával takarom le.
Dám do misky, zakryjem potravinárskou fóliou.


Konyhapulton hagyom addig, amíg megkel, majd összeesik.
Na pulte nechám do vtedy, kým poriadne vykysne, nasledovne prekysne.



Nyáron lerövidül az idő, télen hosszabb ideig tart a folyamat. Ha megtörtént az összeesés, hűtőbe pakolom egy másik dobozba, amit letudok zárni. 10-14 napig használható. Mielőtt dagasztani szeretnék vele, kiveszem a szükséges mennyiséget, és hagyom felmelegedni szoba hőmérsékletre.

http://vadkovaszsuli.blogspot.sk/2017/09/videos-sutogetes-oreg-tesztas-kovaszos.html

V lete táto doba môze byť kratšia, v zime to potrebuje približne 12 hodín. Ked cesto prekynulo, dám ju do takej misky, ktorú viem uzavrieť, a položím do chladničky. Môže sa použiť 10-14 dní. Ked si rozmyslím, že chcem namiesiť a nemám aktívny kvások, rozkvas, vytiahnem staré cesto, zohrejem na izbovú telotu, a môzem miesiť. Cesto neprikrmujeme, len ju používame z chladniky. Ked sa minie, spravím nové :) Nech sa vám darí!


Barna sörös kovászos kenyér


Soha az életben nem szerettem a sört....mostanáig J Inkább, hogy pontos legyek, januártól. De leginkább a jó feketét, a barna sört. Krémesen lágy, szépen kijönnek a savak, érzem benne a maláta édes ízét. Na azért nem lettem notorikus sörivó, de hetente egyszer kétszer, főleg nyáron a teraszon szivesen elfogyasztok egy üveggel. Talán három éve egyszer próbálkoztam sörrel dagasztott kenyérrel, de nem fogott meg......idáig. Ez a kenyér annyira finom, hogy nem lehet vele betelni. Mikor a másodikat sütöttem meg, épp apukám jött hozzánk látogatóba. Imádja a kenyereimet, de ezt kivált kép agyon dicsérte, hogy a szavaival éljek „ lánka , te valamit tudsz“ !  Nagyon aranyos volt, és nagyon jól esett, öröm volt nézni, ahogy majszolta. A párommal nekifogtak, perceken belül, fél kenyeret becsókoltak, csak úgy magában J Hát ezért érdemes sütni. Bocsánat a hosszú bevezetőért, térjünk a receptre. Rengeteg fázisfotót készítettem, remélem sokatok hasznára.


1 kanál anyakovász
15 dkg szoba hőmérsékletű víz
12 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
A vízben simára keverem a kovászt, majd hozzáadom a vizet. Ezután a liszttel is csomómentesre dolgozom. Letakarva (nejlonnal) egy éjszakán át (10-12 óra) érlelem.

Elkészítettem kovászos öregtésztával is, ha ezt választjátok, 40 dkg megy hozzá, talán vele még puhább lett a kenyér bélzete,


További hozzávalók:

az egész rozskovász vagy 40 dkg kovászos kovászos öreg tészta
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
60 dkg kenyérliszt ( BL 80)
500 ml barna sör
2 evőkanál fekete szezámmag (mozsárban összezúzva)
3 teáskanál parajdi só

Elkészítése:

A liszteket a gép üstjébe szitálom, ráöntöm a sört, lazán összekeverem, majd egy órán át letakarva pihentetem.


Hozzáadom a kovászt, és megkezdem a dagasztást. Egyes fokozat 5 perc, majd kettesen folytatom a munkát. Vége felé hozzáadom a sót és a fekete szezámmagot. Akkor  van jól bedagasztva, ha elválik a tészta az üst falától. (Ha az alján marad tészta, nem válik el, az nem gond, hablapáttal kiszedem. Fél órán át a gép üstjében pihentetem a tésztát. A munkafelületet hideg vajjal kenem le, kiteszem a tésztát, és elvégzem az első hajtogatást.









Háromszor hajtogatok 40 percenként, a tésztát mindig nejlonnal takarom le.
A hajtogatások után még fél órán át pihentetem , majd megformázom veknire.










Varrattal felfelé, enyhén lisztezett, konyharuhával bélelt szakajtóba teszem keleszteni. Betakargatom, és nejlontáskába húzom a szakajtót. Nálam a kelesztési idő két óra volt, 22 fokos szoba hőmérsékletnél.Ujjpróbával győződök meg arról, hogy megkelt- e a tésztám, és persze a szememet is használom, a varratnál szakadjon!





Időközben a sütőmet a vasfazékkal 250 fokra hevítem. Alaposan lisztezett sütőlapátra borítom a tésztát, tetszőlegesen bevágom.

( A képek senkit ne tévesszenek meg, ugyan az a recept, csak két kenyér.) Egyik mag nélkül, a másik szezámmaggal készült.





Óvatosan a forró vasba rakom a tésztát, ráteszem a fedelét, és 10 percig légkeveréssel sütöm. Tíz perc után a légkeverést kikapcsolom, és további  50 percig, 220 fokon sütöm  ropogósra a kenyeret. ( sütőfüggő)




A lakást kellemes, nem tolakodó, édes sör illat lengi be.....hmmm, próbáljátok ki , mennyei az íze!





Sikeres elkészítést, és jó étvágyat kívánok J


„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni“ !