Több alkalommal
készítettem már hamburger zsemléket, de valahogy sosem volt az igazi. Nem volt
rossz, de tökéletesre vágytam! Most nyugodtan állíthatom, hogy a munkám révbe
ért, úgy állagában mint ízben sikerült ! Hosszú hűtős
érleléssel készült, és nagyon egyszerű.
A kovász elkészítéséhez:
2 kanál
anyakovász a hűtőből (lehet aktív is)
10 dkg langyos
víz
15 dkg
kenyérliszt
A vizet a kovásszal
alaposan elkeverem, majd a liszttel is, és csomó mentesre dolgozom.
Letakarva pihentetem a konyhapulton 9- 12 órán át. Minimum dupláznia kell,
de inkább tripláznia a kovásznak.
További hozzávalók:
az egész kovász
65 dkg kenyérliszt
65 dkg kenyérliszt
300 ml tej (szoba hőmérsékletű)
120 gramm fehér
joghurt vagy tejföl
1 kanál 100 %
napraforgó olaj
2,5 evőkanál
cukor
1 púpozott teáskanál parajdi só
1 nagy tojás
1 tojás és
szezámmag a zsemlék lekenésére
Elkészítése:
A lisztet a gép üstjébe szitálom, ráöntöm a tejet, és másfél órán át letakarva pihentetem. A pihentetés után hozzáadom a kovászt, joghurtot,
cukrot, tojást, és megkezdem a dagasztást. Az olajat a dagasztás felénél,
a sót a vége felé adom a tésztához. Hasonló tésztát kapok mint a kenyéré,
állaga olyan lágy legyen, hogy hajtogatni lehessen. Miután szép simára
dagasztotta a gép a tésztát, enyhén olajozott tálba teszem át, és
azonnal sziromhajtást végzek mint itt. Két óra alatt háromszor hajtogatom meg,
a másik két hajtogatás hagyományos. Látom, hogy a tészta életre kel a kezem
alatt, bubisodik. A harmadik hajtás után nem formázom meg, nem gömbölyítem
a tésztát, hajtogatott állapotban egy tálba teszem, belehúzom egy nejlon
táskába, és a 6 fokos hűtőszekrénybe teszem egy éjszakára. Nálam ez este
tíztől reggel nyolcig tartott. A tészta majdnem duplára kelt. Enyhén
lisztezett munkafelületre borítom a tésztát, majd 9 részre osztom.
Zsemléket formázok. Két sütőlemezre rakom, hogy sütés közben ne nőjenek össze.
Konyharuhával letakarva duplára kelesztem a bucikat, nálam ez két és fél
óra volt.
Sikeres
elkészítést és jó étvágyat kívánok J
„ Csinálj minden nap olyat, ami boldoggá tesz, hogy a lélek szeressen benned lakni! „
Nagyon guszta lett! A videódon láttam, hogy az állaga is nagyon jó! Köszi a részletes receptet!
VálaszTörlésNagyon szivesen :)
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves Lászlóné, a recept pontos, nem megy bele elő tészta. Az a kovász, amit előző nap frissítek. Sok sikert.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésKitűnő recept! Köszönöm szépen! :)
VálaszTörlésKöszönöm a receptet😊az lenne a kérdésem, ha ma etetem a kovászt, holnap pedig dagasztok lehetne e este sütni a zsömlét? Hétfőn reggel nem tudom sütni maximum délután 4kor. Az sok idő ha hűtőzik?
VálaszTörlésElkészítettem, vagyis inkább megpróbáltam. Szerintem pontatlan a recept. Az autolizalaskor a liszthez nagyon kevés a tej, egy nagy göb lett belőle, amit a későbbi joghurtos hígítás és olaj sem tudott kisimítani.
VálaszTörlésAzért köszönöm!
Ezt tapasztaltam én is.
TörlésCsatlakozom! Viszont más kovászos hamburgerzsömi receptnél is ugyan így jártam, vagy is a tej és a liszt csomósodott. Jó lenne tudni, mi az oka, hogy lehetne kiküszögölni????
TörlésSziasztok, én ma elkészítettem tk liszttel ezt a hamburger zsemlét. Először meglepődtem én is az állagon, de langyos tejet öntöttem eleve a liszthez, picit a robotgep dagaszto karjával osszedolgoztam, de nagyon minimálisan, és 1 órát állt, aztán gyönyörűen bevett mindent, és egyáltalán nem volt sűrű, lágy tészta lett belőle még tk liszttel is. Én 3,5-ös tejet használtam. Úgyhogy ezúton is köszönöm a receptet! ❤️
TörlésA 2 kanál anyakovász kb. mennyi? Lehet kávés kanál, vagy evőkanál is.
VálaszTörlésÉn 30g-ra tippelek.
Törlés25 gr szerintem...
TörlésMár mint az 1 kanál...
TörlésKipróbáltam, jó lett nagyon, nagy sikere volt a barátok között. Nekem a sütési idő/fok kicsit sok volt, fél óra után levettem 180 fokra, aztán szerintem nem egész 10 percet sült még és kész lett (nem légkeveréssel). Köszönöm a receptet!
VálaszTörlésSziasztok, biztos én csináltam vmit rosszul, de autolízis közben a liszt szépen csomósan összekeményedett a tejjel, nyilván a tej cukortartalma miatt. Ti ezt h küszöbölitek ki?
VálaszTörlésAkkor én is valamit rosszul csinálok, mert én pont így jártam... Többször is :-(
TörlésÉn csak pár hete kezdek ismerkedni a kovászos dolgokkal. Kipróbáltam, a tészta állaga tökéletes lett, gyönyörűen megkelt. A buci pontosan olyan lett,amilyet szerettem volna. Viszont a sütés funkción változtattam,mert az a 200fokos fél óra elégette volna.Kenyérsütő funkción sütöttem 20percet 200fokon, majd 180ra levéve még 10percet,és tökéletes lett 😋 Köszönöm a receptet, gyakori vendég lesz nálunk ☺️
VálaszTörlés