Keresés ebben a blogban

2017. május 2., kedd

Vad-Kovász készítése




0. nap A hozzávalók beszerzése   


Ebben a bejegyzésben pontról pontra követheti minden érdeklődő a vadkovász elkészítési módját
.
Nincs is egyébre szükségünk,mint egy kg teljes kiőrlésű tönköly,rozs vagy búzalisztre.
Egy darab minimum 7 dcl-es űrtartalmú üvegre,de az egy literes még jobb.
Tiszta vízre,Természetesen egy kanálra,villára és mérlegre.





1.nap

Akkor fogjunk neki.Az előzőleg alaposan kitisztított üveget forrásban lévő vízzel kiöblítem.
Ezzel azt érem el,hogy a kovásznövendéknek meleg,párás közeget biztosítok,ezt szereti.
Az üveget mérlegre helyezem,kimérek bele 50 ml langyos vizet (nem forrót),A víz lehet szénsavmentes palackozott víz,de a csapból folyó víz is megfelel (ne legyen nagyon klóros) én azt
használom.
Kimérek 3 púpozott evőkanál teljes kiőrlésű lisztet,azaz 40 grammot és egy villa segítségével alaposan elkeverem a langyos vízzel.
Kása szerű állagot kapok.Lazán ráhúzom a lapkát és szoba hőmérsékleten (22 fok,ha több az csak jó) huzatmentes helyen tartom.
Tehetjük mikróba,rácsukva az ajtaját egy pohár forralt víz mellé is,amennyiben nem tudjuk a konyhában biztosítani a kellő hőmérsékletet.Húzhatunk az üvegre sapkát,vagy a jó meleg tollpaplan alá is tehetjük.Ne tegyük sütőbe,fűtőtestre! Az üveget nem nyitogatom,fontos,hogy a pára,nedvesség az üvegben maradjon.Másnap reggelig semmi dolgunk nincs.Holnap délelőtt folytatjuk.Ha reggelig semmi nem történik,senki ne essen pánikba.Abban a háztartásban,ahol sokat sütnek,főleg kelt tésztákat,gyorsabban beindul a folyamat,Kis barátunk nem szereti a steril környezetet.



2.nap

Eltelt a 24 óra.Ha apró gombostűfej méretű légbuborékokat látok az üveg alján,oldalán,vagy a massza  felületén,már bizakodásra ad okot.
Csak annyi a dolgom a mai napon ,hogy a masszát alaposan felkeverem,hozzá adom az 50 ml
langyos vizet és alaposan elkeverem.,Lazul az állag,mocorog,majd  40 gramm liszttel ismét megetetem,A hozzáadott  liszttel is alaposan kikeverem.Ha túl ritkának tűnne,nyugodtan adok hozzá
pluszba egy kis lisztet,hogy kása állaga legyen.
Etetés után az üveget lezárom,huzatmentes meleg helyre teszem ismét 24 órára és várom a csodát.
Ha nem pont így néz ki a kovászpalántád nem gond,holnapra beindul!









3.nap

Szép napot kívánok.Nagyon örülnék,ha minimum így nézne ki mindenkinek a kovászpalántája.
Amennyiben,nem,vagy cserélj lisztet,vagy kezd újra.Sokszor a liszt rossz minőségével van a gond.De amennyiben vannak apró bubik az jó jel és folytasd a leírtak alapján.
Szóval a mai napon se halmozlak el benneteket sok munkával,a teendő a következő.
Fogom az üveget,egy villával jól felkeverem a masszát,kimérek 50 ml langyos vizet,hozzá adom a masszához és alaposan kikeverem.Kimérek 50 gramm teljes kiőrlésű lisztet és hozzá adom.
A liszttel is alaposan csomómentesre keverem.Amennyiben hígnak tűnik,egy kis plusz lisztel javítok az állagán,hogy kása szerű legyen.Ha ezzel megvagyok,lezárom az üveget.meleg helyre teszem,és nem nyitogatom,várok holnap reggelig.Holnap változik a stratégia,készítsetek be még egy 7 dl-es üveget!
Elvileg szépen felfut pár órán belül a ma reggeli etetés után,az is lehet,hogy estére megáll a folyamat és vissza esik.
Ez azt jelenti,éhezik.Ebben az esetben ismét megetetjük a fent írt adaggal.Nem szabad,hogy éhezzen.






 Etetés utáni állapot az alábbi kép.



A alábbi képen azt ábrázolom,hogy amennyiben "csak" így néz ki a kovászpalánta,még akkor is érdemes folytatni.



3.nap délután

Említettem,hogy amennyiben megáll a térfogat növekedés,visszaesik a massza szintje,etetni kell.
Ha éhezik,savanyodik,nos megetettem 50 ml langyos vízzel és 50 gramm liszttel,most picivel keményebb állagra mint reggel.A szintet érdemes egy konyhai gumival jelölni,hogy honnan,hová is jutott a növekedésben és épp úgy látni fogom ha visszaesik.Nos,ez egy igen falánk kovászgyerek,mert 6 órán belül felemésztette az összes lisztet és enni kért.Tehát,amennyiben visszaesik a szint,minden esetben megetetem a szokásos adaggal plusz egy teás kanálnyi liszttel,hogy picit keményebb állagot kapjakNa,remélem reggelig el lesz magának,megtömtem a gyomrát!
Amennyiben tartja a szintet,semmi dolgom nincs vele,csak holnap reggel.Viszlát holnap!


Az üveg háromnegyed részéig ugrott 6 óra alatt  a reggeli etetés után.







Vissza esett,tehát éhes!


 Megetettem!



 Remélem reggelig nem éhezik meg!Azért mielőtt lefekszem ránézek,hátha!



4.nap

Jó reggel kedves vadkovászolók!
A következő hozzávalókra lesz szükségünk.Plusz egy üvegre,amibe átköltöztetjük a kovászpalántát.






Reggelre így kéne kinéznie.Este csúcsosodott elérte az üveg nyakát,Reggelre látni lehet,hogy visszaesett,ami azt jelenti éhes,de most stratégiát változtatok!Kezdjünk bele!











Ha kinyitom az üveget már érezem a vadkovász kellemesen,de nem tolakodóan savanykás illatát ami jó jel,mert érik a kovászunk.Alaposan felkeverem egy villa segítségével.A kiforrázott új üveget mérlegre teszem és átrakok bele másfél kanálnyi,azaz 40 gramm kovászt.Ráöntöm az 50 ml langyos vizet,amivel megint alaposan szétkeverem,majd hozzá adok 50 gramm teljes kiőrlésű lisztet és jól összedolgozom a masszát.Lezárom az üveget,felrakom a szintjelző gumit az üvegre és mehet a pultra pihenni.Az üveget most sem nyitogatom.Figyelem ahogy fejlődik ha estleg visszaesik az elért szint,megetetem 50 ml vízzel és50 gramm liszttel.Holnap reggel folytatjuk.Addig tegyétek tisztába az előző üveget,ismét szükségünk lesz rá.A fennmaradt masszát vagy kiöntöm,vagy ha épp dagasztani készülök,hozzá teszem a tésztához,bele keverhetem palacsintába vagy nokedlibe,szóval bármibe ahol lisztet használunk.Nem fog semmit elrontani,sőt!Most már lassan lehet gondolkodni,milyen nevet adok a kovászomnak,az új családtagnak :D


Bekeverve,láthatóan sűrűbb az állaga.




5.nap

Szép jó reggelt,a kovászpalántánk vasárnap is éhes :D Akkor folytassuk!

Az alábbi képen mutatom,hogy a tegnap reggeli szétválasztás és etetés után kora délutánra milyen szép bubis,szivacsos lett.




Ma reggelre látni,hogy minimálisan esett vissza a szintje.





Ha egy villával széthúzom a felszínét,látom,hogy szálasodik,erősödik,érik a vadkovász.



Munkánk ugyan az mint tegnap.Ha csatos üveget használok és kinyitom,kicsit durranni fog,képződnek a gázok,dolgozik a kovász.Illata egyre kellemesebb,soha sem büdös!Alaposan felkeverem a masszát,átteszem a másik tiszta üvegbe a kimért 40 grammot.Hozzá adok 50 ml langyos vizet,alaposan elkeverem,majd a hozzá adott 50-55 gramm liszttel,hogy picit megint sűrűbb legyen az állaga a tegnapinál.Amennyiben nem ilyen aktív a kovászpalánta mint az enyém,ne sűrítsetek az állagon,ugyan olyan legyen mint tegnap.A kidobandó kovászt,mint tegnap is említettem,elhasználom bármilyen tésztába.
Ha nyúlós,híg és büdös a massza,sajnos kuka.Ha víz van a tetején,fázik,¨leöntöm róla a vizet,összekeverem,és folytatom tovább.
Délutánra tetőzni fog.Ha visszaesik a szintje,megetetem a szokásos adaggal,már nem választjuk szét.Ha nem,holnap reggelig csak meleg,huzatmentes helyen tárolom.


Reggeli szétválasztás és etetés után az alábbi képen.



6.nap

A kovászkán csodás,szivacsod állagú.Már nem veszünk ki belőle,mától szaporítjuk,lassan de biztosan.Nem szabad túletetni,felturbózni,ne forrjon,a túl gyors érés nem kedvező.Tegnap reggel óta hozzá sem nyúltam.Stabilan tartja a szintjét,ez nagyon jó.







Akkor most kinyitom az üveget,az illata egyre kellemesebb.A masszát egy villa segítségével szépen felkeverem,hozzá adok 50 ml langyos vizet ezzel is alaposan elkeverem,majd megkapja az 50-55 gramm lisztet is.Csomómentesre keverem,lezárom az üveget és mehet a helyére.
Amennyiben hígnak látjátok a masszát,tegyetek hozzá pluszban kis lisztet,ne legyen folyós,maradjon rajta a villán keveréskor.
A nap folyamán ha bármikor megáll a térfogat növekedés és vissza esik,etessétek meg ugyan úgy mint reggel.Holnap találkozunk!


7.nap

Folytatom a szaporítást! A kovászpalántám tegnap délutántól,mióta felszaladt háromszorosára, elérte a szintjét,nem esett össze,ma is stabil.Nem kért enni,Remélem akinél összeesett,megetette.
Ma is ugyan az a teendőm mint tegnap,a masszát alaposan felkeverjük,50 ml langyos vizet keverünk hozzá,majd 60 gramm lisztet,Simára keverem,ha fejre állítom az üveget,a massza nem folyik ki.
Mivel az időjárás nem kedvező,nagyon kihűlt a lakás mikrosütőben próbálom neki biztosítani a meleget.Egy üveg pohárban felforralok a mikróban három dl vizet,pár másodpercig forrjon,ekkor kinyitom és berakom az üveget a pohár mellé,majd rácsukom az ajtót.Igy tudok neki egyenletes 22 fokot biztosítani.Pár óra múlva ezt megismétlem.Ha a nap folyamán bármikor visszaesik az elért szintje,megint megetetem az előbb említett arányokkal.Már csak egy nap,és a vadkovászom munkára fogható!További sok sikert!


 Ma reggeli állapot.



Etetés utáni állapot.



Addig tanulmányozzátok a receptet,ezt fogjuk elkészíteni két nap múlva,szerezzétek be a hozzá valókat.http://vadkovaszsuli.blogspot.sk/2017/05/elotesztas-vadkovaszos-kenyer-kezdo.html




8.nap 

Elérkeztünk az utolsó lépéshez.Estére elkészül az anyakovászunk! Remélem ha tegnap visszaesett a szint,megetettétek,Az enyém nem,stabilan tartja az állagát,talán a hideg miatt nem éhezik meg,de illata,állaga kitűnő,úgyhogy folytatom tovább.Kinyitom az üveget,alaposan elkeverem a masszát,hozzá adom  az 50 ml langyos vizet,simára keverem,majd megkapja 60 gramm lisztet,amivel szintén csomómentesre keverem.Az állaga legyen olyan kemény,hogy a villa álljon meg benne.
Most etetem legkeményebbre.Délután tombolni fog!
Estére készen áll a bevetésre.Első felhasználásra elő tésztát javaslok.Ezzel még erősítem az ifjonc kovászomat,akit Májusnak  kereszteltem!Ti is elneveztétek?Délután jövök az újabb tanácsokkal.



Volt ennél sokkal szebb kovászom neveléskor,de most teljesen új márkájú lisztet használtam.Végül is működik,de lecserélem bio rozslisztre és azzal etetem Májust.Amennyiben ti is kételkedtek a lisztben,cseréljétek le nyugodtan!


8.nap délután 16 óra

Megszületett a legújabb családtagunk Május!Vadkovászom elérte a felnőtt kort!Ezen túl anyakovásznak fogom hívni a bejegyzéseimben.Háromszorosára nőtt.







Amikor kinyitottam az üveget,egy nagyot durrant.A szintje leesett,ez a normális.A tönkölykovász illata gyümölcsös,a rozskovászé szénára emlékeztet,a búzáé édeskés,Allaga szálas,ha félre húzom az üvegben,látom,hogyan dolgozik,szinte "csámcsog".Ha kicsit szúrós,acetonos szagot érzek akár most,akár a továbbiakban,azt jelenti éhes.






Ilyen esetben mindig megetetem.
Aki ma vagy holnap nem szeretne,vagy nem tud nekilátni a sütésnek,tegye be így a hűtőbe.Hetente egyszer  felfrissítem, megetetem ha nem használom,akkor is.Ez annyit jelent,hogy az anyakovászom felét kidobom és megetetem 50 ml vízzel és 70 gramm liszttel,hogy egészen kemény állagot kapok.A keményre etetett kovász tovább bírja a hűtőben.
Ha ma nekiállok a sütésnek,kiveszem az anyakovászból  az alábbi recept szerinti adagot,visszaetetem,hagyom kicsit felfutni és mehet  a hűtőbe.


Ha egy másik receptet követek,amihez 20 vagy 30 deka kovászra van szükségem,kiveszem az üvegből,majd az anyakovászt visszaetetem 50 ml vízzel és 100 gramm liszttel,vagy 100 ml vízzel és 200 gramm liszttel.Ez után mehet a hűtőbe.

További tudnivalókat a vadkovász használatáról a holnapi nap folyamán teszem közzé,de indulásnak mindent megírtam amit tudnotok kell.

Remélem nektek is sikerült a vadkovász elkészítése,és holnap vagy a hétvégén igazi,békebeli kovászos kenyeret tesztek a család asztalára.

Sikeres vadkovászolást kívánok!Ha kérdésetek van,írjátok meg,válaszolni fogok.




359 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy létrehoztad ezt az oldalt. Jelentem, az első lépéssel kész vagyok =D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök :)

      Törlés
    2. Kedves Edit! Mi lehet a hiba ha nekem az állaga jó, szép bubis, viszont aceton szagú?
      Előre is köszönöm a választ! Feri

      Törlés
    3. Pont így jártam én is már másodszor :(

      Törlés
    4. LEGIT HITEL AJÁNLAT 2% .

      Regisztrált magánhitelezők vagyunk, 100%-ban legálisak és becsületesek vagyunk, nagyon alacsony, 2%-os kamattal adunk hiteleket banki átutalás, regisztrációs vagy dokumentációs díj nélkül további információért vagy kérésért. Lépjen kapcsolatba velünk még ma e-mailben { suntrustfinancialhome@gmail.com } Vagy írjon nekünk a WhatsApp telefonszámon +1 (929) 245-6161

      AZ ELÉRHETŐ HITELSZOLGÁLTATÁSOK A következőket tartalmazzák:
      *Kereskedelmi kölcsönök.
      *Személyi kölcsönök.
      *Vállalkozási kölcsönök.
      *Befektetési kölcsönök.
      *Fejlesztési hitelek.
      *Akvizíciós kölcsönök.
      * Építési hitelek.
      *Üzleti kölcsönök és még sok más: További információért és kérésért írjon nekünk a (suntrustfinancialhome@gmail.com) Whatsapp+1 (929) 245-6161 címre.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Az egyszerű búzaliszt is megteszi?

    VálaszTörlés
  3. Inkább a tk tönköly,vagy a tk rozs a legjobb. A Bl-55 nem a legjobb. Érdemes venni egy kiló tk lisztet,mégha az ára nem is annyira barátságos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. így van,ha biztos sikert akarunk elérni,teljes kiőrlésű lisztet használjunk.

      Törlés
  4. Kedves Edit!
    A lazán ráhúzom a lapkán azt érted,hogy nem lesz hermetikusan lezárva a tető csak beakasztva?
    Előre is köszönöm a válaszodat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,holnapig,hogy a levegőből tudja felvenni a vadélesztő gombákat,holnap viszont teljesen lezárjuk.Viszont vigyázni kell arra,hogy ne száradjon ki a tészta.

      Törlés
  5. Drága Editkém!
    Már nagyon vártam a mai anyagot is. Úgy izgulok mint annó amikor a szentelésemre készültem. Bár én csak a jövőhéten tudok neki állni mert hétvégén Csíksomlyóra megyek szolgálni de amint hazajöttem egyből nekiállok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves János,nem gond,a blogon követni tudod a jövő héten is.Gyönyörűséges utat kívánok,tavaly mi is voltunk Csíksomlyón,varázslatos volt :)

      Törlés
  6. Kedves Edit!
    Eddig csak nézegettem a sok ügyességet,de ma én is megpróbálom lerakni a saját kovászom alapjait!Eddig csak élesztős kenyérrel próbálkoztam,de hála Pucskó Jutkának tudom,hogy ez teljesen más lesz!Köszönöm Neki,hogy bekerülhettem a csoportba és tanulhatok!
    Izgatottan várom a történéseket!Gyöngyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből örvendek,hogy még egy lelkes vadkovászolót üdvözölhetek a csoportban :)

      Törlés
    2. Eddig minden rendben,megjelentek az apró bubik!

      Törlés
    3. Nekem ma reggelre feljött ,majd visszaesett.Nem tudom miért ilyen gyors,pedig nincs túl melegen.Szóval reggel átraktam két üvegbe 1.5-1.5 kanállal,majd az egyiket a szokásos rozsliszttel etettem,a másikat fehér kenyérliszttel.Mindegyik szépen dagad,sőt a rozs már megint visszaesett.Nem etettem meg.Jó lesz,ha holnap reggel eszik megint a "Bözsi"?

      Törlés
    4. Ha visszaesik,éhes,meg kell etetni minden esetben :)

      Törlés
  7. Edit, az enyém 7 napos kovász, egy nappal utánad keztem, úgye most erősítenem kéne, de akkorát nőtt, ha még egyszer megetetem biztos kifut. Ebben az esetben vegyek ki belőle?? Köszönöm előre a segítséget! Holnap már be is vetem��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi,lehet későn válaszolok,vagy nagyobb üveg,vagy vegyél ki belőle.

      Törlés
    2. Semmi baj,kivettem belőle. Már sütöttem belőle, nem az igazi még, de már jó úton haladunk. A fehér kovászommal már jó néhány kudarc kenyeret sütöttem, de most ez így elsőre is jobb. És a kislányom is kezdi megszokni, hogy nem tiszta fehér a kenyér :)

      Törlés
    3. De Köszönöm a választ!;)

      Törlés
    4. Ennek nagyon örülök :)

      Törlés
  8. Kedves Edit!
    Kenyér sütésnél BL80-as kenyérlisztet szeretnék használni. Abba is jó a telj.kiörl.búzaliszt kovászom, vagy csak tk.búzaliszt és kevés kenyérlisztet használjak majd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen,jó.De ha pluszba nem használsz a receptben teljes liőrlésú lisztet,úgy csökkentsd a folyadékot.

      Törlés
  9. Első próbálkozásom a kovász készitésben.követtem az utasításokat.de nem mindég volt ilyen.Tegnap is próbàltam kenyeret sütni,ma is.A maga által javasolt recept alapján.Se a tegnapi se a mai kenyér nem lett jó.lettek benne buborékok de keletlen az egész!A kovásszal lehet a gond?

    VálaszTörlés
  10. Igen,az lehet.A kelesztési időket betartottad?

    VálaszTörlés
  11. Szia! Segítséget kérnék már 6 napos a kovászom, gyönyörű buborékos ha éhes megetetem, de a szaga az nagyon savanyú ez normális? Tönkölybúza lisztet használok teljes kiőrlésüt és fehéret vegyesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.Nem,ez azt jelenti éhes.Ha visszaesik a szintje etetni kell.Adjál neki több lisztet egy kanállal.

      Törlés
  12. Kedves Edit! Tudnál javasolni recepteket egy olyan kezdő kovászolónak, aki nem szerez kidobni értékes dolgokat, amiket félve őrzött és nevelgetett? Egyszóval miket süssek a felesleges, de még önmagában éretlen kovászadagokból? Három gyerek, mindig sütni kell, bárminek örülnék amihez nem kell mesterszakácsnak lenni:) Előre is köszönöm!
    Amúgy nagyon tetszik a kovászleírás, sokat elolvastam, de mind "lelketlen", a tiédnek lelke van. Úgyhogy ennek örömére holnap indítok egy tk. búzaliszteset is. A tetőtéri konyhámban 28-30 fok, csak győzzem etetni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :) A kidobandó kovászt bármibe felhasználhatod, amibe lisztet használsz, bármilyen tésztafélébe, nem fogja elrontani. Edit

      Törlés
  13. Kedves Edit! Vaslábasban való sütés esetén be kell-e fedni a kenyeret és végig befedve kell sütni? S ha jól értem, akkor nem kell alá vizet tenni? Így viszont nem látom a színét, honnan tudom, hogy megsült-e? Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, le kell fedni. Az utolsó percekben nyugodtan megnézheted, hogy sül. Ha úgy látod, még idő kell neki, vagy csak pirítani szeretnéd, nyugodtan vedd ki a vasól, tedd a sütőrácsra, ésígy sűsd készre. Remélem tudtam segíteni :)

      Törlés
  14. Honnan tudom, hogy mennyivel etetem vissza a vadkovászt? Ha kiveszem belőle 50 grammot mennyi lisztet és vizet adok az anyakovászhoz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea, Hasznos tudnivalók az anyakovászról című bejegyzésemben ott a válasz :) Edit

      Törlés
  15. Kedves Edit,

    Én is próbálkozom már egy ideje kovászt készíteni. Az indulás jól megy, szép buborékos lesz pár nap múlva, de végül mindig az történik, hogy leülepszik és nem éled fel újra, csak ecetes szaga van. Nekem az is fura, hogy minden képen szépen habos mindenkinek az aljától a tetejéig, de nekem a legalján van egy réteg liszt, felette víz és afelett van a kovász. Ez így normális, vagy valami nem jó? Ezeket a rétegeket össze kell keverni? Mert átlagosan 2 etetés után elhal az egész.
    Köszönöm a válasz!
    Norbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valoszinu, hogy fázik, és nem jo minoségu a liszt. Meleg kell neki és tk. rozsliszt, azzal sikerulni fog :)

      Törlés
  16. Kedves Edit! Ma elkészült a kovászom. A Te leírásod alapján készítettem. Gyönyörű!
    Viszont annyi lett hogy két üvegem csücsül a hűtőben :) Lujza és Jenő :) Tudnál olyan kenyérreceptet adni amihez 20 dkg kovász is kell? Megsütném Jenőt :)

    VálaszTörlés
  17. Kedves Edit!
    Már a második napon úgy megnőtt a kis kovászom, hogy nem bírta ki a 24 órát, így meg kellett etetnem. Viszont azóta eltelt újabb 24 óra, és most semmit nem csinál. Valamit elrontottam?

    VálaszTörlés
  18. Kedves Edit!
    Már az 5. napnál tartok. Minden stimmelt eddig. Szépen buborékos dagad is ahogy kell.
    Ma viszont mikor kinyitottam az üveget. Acetonos illata volt. Viszont mikor összekevertem, eltűnt ez az illat és ismét a kellemes illatú. Kérdésem ez így normális?

    VálaszTörlés
  19. Kedves Editke! Ehez a kovászhoz nem kell egy gram élesztő sem? És a kenyér készitésénél sem kell élesztő?

    VálaszTörlés
  20. Alig várom hogy készitsem a kovászt még ma kezdem el.Köszönöm ezt az sulit.

    VálaszTörlés
  21. Elketdtem a iskola szerint tk rozslisztből.Nagyon várom a fejleményt.

    VálaszTörlés
  22. Nem tudom hogy hogyan kell a képet feltenni meg mutatni milyen gyönyörűen elindult,azóta már meg is etettem a drágámat.

    VálaszTörlés
  23. Nem is gondoltam igy 77-évesen,hogy élesztő nélkűl is lehet kovászt késziteni.Köszönöm a sulit amire rá találtam. Ma vagyok a 3-dik napban de a 7,5 dcl üvegem teljesen tele lett reggelre. Majd később beszámolok a sütésről is. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  24. Editke édes! Tessék segiteni mindent úgy csináltam ahogy kell,de mégis a 6-7-napon megetettem a Drágájaimat mert már 2 üvegben vannak és megfelelő a hőmérséglet és nem akar habosodni mint eddig. Mi az oka mit nem csináltam jól. Az illatával ugy érzem nincs baj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell, hogy habos legyen, inkább szálas. Habos csak akkor lesz, ha fehér lisztből készül és fele víz, fele liszt.

      Törlés
  25. Sziasztok,
    Egyszerunek tunt, megprobaltam, mindent ugy csinaltam ahogy irva van, de nekem nem olyan mint a kepeken. Megprobalok kuldeni egy kepet. Egyszer bekevertem az adott mennyiseget, aztan a kovetkezo napon megetettem ahogy irva van, es a kepen az elso etetes utan 7 oraval keszult allapotot jelzi. Az uveg 1 literes. A szaga erdekes, inkabb nyomokban a vagott fure emlekeztet. Mit csinalok rosszul, mert ezt nem nagyon tudom hova etetni tovabb.

    https://ibb.co/b0EL0S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom a rettento gyors reagalast, egy par szoban folytatnam.
      Ez a felhazott valami, masnapra osszesett, es akarmit csinaltam soha tobbe nem tert magahoz. Jo nehanyszor megprobaltam ujra kezdeni, lelket verni bele, de a max amire rajottem, hogy elesztobol remek kenyeret lehet sutni.

      Törlés
  26. Kedves Editke!

    Nagyon hálás lennék, ha tudnál nekem segíteni újonnan nevelt alakor kovászom ügyében. 7 napig neveltem egy internetes leírás szerint, az első két nap egyszer etettem 30-30 gramm tk. alakor liszttel és vízzel, a harmadik-negyedik nap naponta kétszer, és az ötödik naptól a hetedikig, csak 50 grammot hagytam meg és ahhoz tettem 50-50 gramm lisztet és vizet. Mindig szépen felfutott buborékosodott, de kb. 4-5 óra múlva vissza is esett, és az etetés csak este volt :-(. Ma sütöttem vele egy előtésztás kenyeret, de nem is kelt meg rendesen szobahőn 5-6 óra alatt sem és sütés után teljesen lapos lett. Gondolom gyenge lehet a kovászka. Tegnap este a te leírásod szerint 50 gr kovászt 50 ml vízzel és kb 60 gr liszttel etettem, kicsit felfutott és tettem a hűtőbe. Úgy láttam, hogy jót tett neki,hogy több liszt került bele. Jobban felfutott és a hűtőben még ma reggel is szép bubis volt. :-) Kérdésem lenne, hogy hogy tudnám szerinted a hűtőben csücsülő kovászomat még felerősíteni, hogy rendesen lehessen sütni vele, ne legyen ilyen gyengécske? Köszönöm szépen a válaszodat előre is. Üdv.: Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minél többet fogod használni, annál erősebb lesz a kovászod. Etesd nyugodtan keményebbre, mérni sem fontos, rutint szerzel egy idő után. Egy rész víz, két rész liszt, egy kanál kovász.

      Törlés
  27. Elkészült a májuselseje nevű kovászom biotönköly lisztből köszönöm a részletes leírást.

    VálaszTörlés
  28. Örömömre második napra megindult a kovászom ,mindig nézegetem ,megdícsérem !!!

    VálaszTörlés
  29. Kedves Edit! Nekiálltam kovászt készíteni, de nem volt itthon az elsö napon csak búza kenyérlisztem. Szépen elindult, gombost fejnél nagyobb bubikkal. Második napra vettem teljes kiörlésű búzalisztet, azzal etettem. Ma van a harmadik nap, azt látom, hogy különvált a két dolog, közte folyadék. A felső réteg szépen bubis, de a folyadék alatti nem. Mit tegyek, kezdjem előről és ezek szerint nem jó keverni a dolgokat, vagy folytassam, várva mi lesz ? Köszönettel.

    VálaszTörlés
  30. Kedves Sulisok!Egyszer anno tizenéve kaptam egyik szomszédasszonymtól egy nagyon kedves ajándékot kísérőlevéllel,ez pedig egy adag kovásztészta volt,amit a levél szerint a Pápa megáldott, és elindult világkörüli útjára!,benne a hozzávaló recepttel vatikáni kuglóf elnevezéssel amit a legnagyobb bánatomra nem őríztem meg! A lényege az volt, hogy miután a kapott kovászból bedagasztjuk (az élesztős?na, erre nem emlékszem már) kalácsunkat, egy harmadát félreteszük, és három részre osztjuk amit továbbadunk a levéllel eggyütt! a mi tésztánkhoz pedig hozzáadjuk a mazsolát,meg nemtommit,amit szeretünk:)!É
    letemben ilyen finom kuglófot nem ettem,és tudtam nem azért van mert állítólag áldást hoz mindenkire aki eszik belőle, hanem az "öregtészta" a titka!Azon morfondíroztam, vajon hogy kezdték el az első lépést!Hát itt van a kutya elásva ennyi év után kellett megtudnom! Nagyon szépen köszönöm az oktatást kedves Edit, valamennyiünk nevében!

    VálaszTörlés
  31. Koszonom szepen ezt az oldalt. Nekialltam. 24 oran vagyunk tul, jelentem, eddig minden rendben. Bubik megvannak. Teljeskiorlesu buzalisztbol keszitem. Kezdo vagyok. Meg egyszer halas koszonet.

    VálaszTörlés
  32. Na végre egy pontos magyarázat. Sok éve sütöm a kenyeret, de a kovászos nem jött össze jóra. Én a 3 napos változatot ismertem. Amikor "leesett" azt hittem hogy meghalt, pedig csak éhes volt. Hát ennyit ér egy helyes információ és egy jó recept. KÖSZÖNÖM

    VálaszTörlés
  33. Kedves Edit! 5 napos a kovászom, tegnap választottam szét, tettem külön másfél kanál kovászt és kevertem bele újra vizet, lisztet. Összesen 6 üvegben készülnek most a kovászok, gondoltam, odaadom őket majd valakinek.:-) Ma reggelre viszont nem nőttek meg, ahogy eddig, hanem kb olyan magasságban vannak, ahogy tegnap reggel bekevertem őket. Az állagukviszont szivacsos, könnyű. Tehát dolgoznak, gondolom én. Lehet hogy éhesek? Mit kell ilyenkor tenni? ( Ha éhesek, nyilván megetetetni, de ha más észrevételed van, arra is kíváncsi vagyok.) A másik kérdésem, hogy holnap reggel elutazom 2 napra, vasárnap este jövök haza. Mit tehetek, hogy ne haljon meg a kovászom? Köszönöm a választ. Szép napot Neked!Köszönöm a pontos, érthető leírást és a munkád, amit szeretettel teszel bele abba, hogy megismerhessük ezt a hagyományt. Szeretettel: Lilla

    VálaszTörlés
  34. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Edit, Kedves Kovászolók!
    Nagyon hálás vagyok ezért az oldalért, a kovászom kb. 3-4 hetes és készült már teljes kiőrlésú búzalisztes, és rozskenyér is, mindegyik csak dicséretet kapott, aminek egy részét szívesen származtatom ezen oldal készítőjének.
    A kovászom még mindig él és amit leválasztok belőle, azt a hűtőbe teszem, gyűlik, majd a következő kenyér tésztájába kerül, így a kenyérben több a kovász, mint álatalában.

    Azt szeretném kérdezni, hogy a ti pihenő kovászotok is acetonos úgy általában, hamar lesz acetonos? Etetés után mindig 'felfrissül', elmúlik, de visszajön. Ha hagyom, kiszellőzik, de amúgy érezhető. Kenyérkészítéskor, sütés után nincs nyoma.
    Mi a tapasztalatotok?

    VálaszTörlés
  36. Kedves Edit,
    ma elkeztem a kovàsz készitését. Nagyon izgulok, hogy sikerüljön.. eddig élesztövel sütöttem a kenyeret, de nem tesz jot. Finom, de problémàkat okoz. Igy boldog és hàlàs vagyok, hogy oldaladra akadtam. Köszönet a vezetésért.
    Szeretettel, Zsofi

    VálaszTörlés
  37. szia Mező Zsolt vagyok szeretnék kovász készítésben segítséget kérni tőle,még nem csináltam ilyet vettem egy sana kenyérsütő gépet és kovász nélkül nem boldogulok.Milyen lisztet pl:tk rozslisztet ajánlasz előszőr liszt víz arány stb.Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  38. Szia szeretek minden fèlèt dagasztani de kovászt mèg nem sikerült csinálnom a kèrdèsem az lenne hogy sima finom liszttel is kèszithető a kovász?

    VálaszTörlés
  39. Azt szeretném kérdezni hogy sima finom liszttel is kèszithető a kovász?

    VálaszTörlés
  40. 7.napos a kovászka teljes kiörlésű tönköly, ma találtam rá erre az oldalra eddig nem láttam felfutni,talán mert 24 óránként néztem csak rá és ki tudja mit csinált közben.
    Stabil 23 fokon tartom/hűtőládában akvárium fűtőbetéttel,nehéz szakma ez eddig élesztővel sütögettem,most akarok "váltani".

    VálaszTörlés
  41. Nagyon kezdő vagyok.Elkészitettem a kovászt és a hütőban van.Hogyan számitsam ki hogy menyi kovászt tegyek?

    VálaszTörlés
  42. Kedves Edit! Elkészült életem első kovásza. Hét végén akarok vele kenyeret sütni. A receptek szinte mindegyikében azt írja, hogy vaslábosban kell sütni. De nekem nincs vaslábosom. Jó a normál zománcos lábos? Üdvözlettel: Katalin

    VálaszTörlés
  43. Kedves Edit! A vadkovász készítésénél többször is az van, hogy napközben figyelni, etetni ha kell. Akkor ha jól sejtem, ne is kezdjek neki, ha ezt nem tudom biztosítani. Imádok sütni és régóta szeretnék már kovászos kenyeret készíteni. De miután 6:00-16:00-ig általában nem tartózkodom otthon, esélyem sincs napközben dédelgetni a kis kovászomat. Mit tanácsolsz, mit tegyek? Üdv Kata.

    VálaszTörlés
  44. Kedves Edit! Köszönöm a részletes leírást, mindent követtem és tegnap el is készült az első kovászos kenyerem recepted alapján. Most pedig állhatok neki a következőnek, mert alig maradt :) Egy kérdésem van azonban: Amikor elkezded a kenyeret és kiveszed az anyakovászból a kellő mennyiséget, akkor az anyakovász teljesen hideg? Innen számít a 12 óra vagy megvárod, amíg szobahőmérsékletű lesz és csak aztán kevered hozzá a lisztet és a vizet? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  45. Kedves Edit,ha télen hurcolászom a pár napos kovászt, ha visszaesik, meleg helyen ujraéled még vagy kuka? Köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  46. Szia! Érdeklődnék Május hogy léte felől,továbbá a 0. nap nem egészen világos számomra... Mért is kell 1egéaz nap ahoz hogy beszerezzek néhány beföttes üveget illetve néhány kanalat-villát MEG LISZTET?
    Üdv: Ingridka:)

    VálaszTörlés
  47. Kedves Edit! Lenne egy kérdésem. Kaptam kovászt amit elkezdtem etetni, etetésem végeredménye, hogy a kovász bubis (szivacsos), de a mennyisége nem duplázzódik egyáltalán. Mi lehet az oka? Mit csinálok rosszul?
    Köszönöm válaszát!

    VálaszTörlés
  48. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  49. Látom már az előzőek sem kaptak választ, de hátha.. Mi gluténmentes diétán vagyunk. Hallottam már gm kelesztett kenyérről is élesztő nélkül, vadkovásszal, csak nem tudom, milyen liszttel lehetne etetni egy 120 éves vadkovász porból feltámasztott kultúrát? Hajdina, köles, cirok, rizsliszt jöhet számításba.

    VálaszTörlés
  50. Megcsináltam Én is, pont Húsvétra lett kész! Nagyon boldog voltam és nagyon élveztem gondoskodni róla! 💓
    Megszeretnélek kérdezni, hogy mikor a hűtőben van és amikor már kevés van belőle, akkor lehet újra etetni? Bocsánat, ha hülye kérdés! Köszike!

    VálaszTörlés
  51. Az az igazság, hogy kicsit macerásnak tartottam az egész folyamatot, így inkább elkezdtem olvasgatni a recepteket... Az a "baj" ezzel a bloggal, hogy az összes receptet ki akarnám próbálni rögtön. Nem tudom, melyikkel kezdjem, egy csomó gyerekkori kedvencem itt van, és a képek alapján mindegyik recept tökéletes!! A receptek meggyőztek: megpróbálok vadkovászt készíteni.

    VálaszTörlés
  52. Jó napot szeretnék érdeklődni hogy amikor megetettem a kovászt teszek oda gumit .ÉS utána amikor a kovász emelkedni fog, És mikor megemelkedik és onnét lejebb esik azt nevezzük úgy hogy vissza esett és etetni kell? Még ez az első próbálkozásom .

    VálaszTörlés
  53. Én ugyan nem készítek vadkovászt, ehelyett megveszem a péktől az ezzel készült rozskenyeret, de tetszik amit csináltok. Egy kicsit olyan tamagochi feelingje van az egész tevékenységnek. Hajrá vadkovisok !

    VálaszTörlés
  54. kölcsönünk van, bármi legyen is nálunk, és készek vagyunk felajánlani bármilyen összeget, amit akar
    Kölcsönre van szüksége? Küldjön e-mailt a remy.credit111@gmail.com címre
    Szia hogy vagy ma ?? Sürgős kölcsönre van szüksége a következő 6-12 órára a REMY stressze és késése nélkül. A CREDIT ma minden problémáját megoldja. 2%-os kamatozású kölcsönöket adunk ki, minden típusú hitelt kínálunk gyors kiszolgálással, küld
    nekünk egy e-mailt a sürgős hiteleiről Írjon nekünk e-mailt, kölcsönt kapunk e-mailben {remy.credit111@gmail.com}
    kölcsön van neked.

    VálaszTörlés
  55. A nevem Mr. Susan William, Magyarországon élek, és ma boldog nő vagyok, és azt mondtam magamnak, hogy minden hitelező, aki megmenti a családomat a rossz helyzetünkből, tanúskodni fogok a világ és az egyetemi hitel mellett (United. Credit411@gmail .com ) jóváhagyta és átutalta nekem a 2500000 kr összegű kölcsönt . A united.credit411@gmail.com a legjobb hiteltársaság a megbízható, megbízható, 1%-os kamatozású hitelhez. szüksége van ma kölcsönre, mindenféle kölcsönt kínálnak, forduljon hozzájuk még ma sürgős kölcsönért a united.credit411@gmail.com címen (UC credit) nem kér fedezetet. Élő bizonyság vagyok

    VálaszTörlés
  56. Szüksége van bármilyen anyagi segítségre? Személyi kölcsönök? Vállalkozási kölcsönök? Jelzálogkölcsönök? Vállalati hitelek? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? 2%-os kamattal adunk hitelt! Elérhetőség: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  57. SZEREZZE MEG ATM-TŐKE HITELKÁRTYÁJÁRA AZ ADÓSSÁGÁRON *

    Ha ezeket a kártyákat világszerte minden vásárlónak és érdeklődő vásárlónak eladjuk, a kártya napi kifizetési limitje 2000 és 5000 dollár között van, míg az üzletekben és a korlátlan POS-ban 50 000 dollárig terjedő költési limittel rendelkezik. *
    * email: int.hackers002@gmail.com
    Hívhat vagy kapcsolatba léphet velünk a WhatsApp-on. További felvilágosításért lépjen velünk kapcsolatba még ma +1 (765) 705-0044

    VálaszTörlés

  58. Szüksége van sürgősségi hitelre? 2% -os hiteleket kínálunk, adósságkonszolidációs kölcsönöket, üzleti hiteleket, magánhiteleket, autókölcsönöket, szállodai kölcsönöket, diákhiteleket, személyi kölcsönöket. Lakás refinanszírozási kölcsönök, további részletekért E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  59. Hitelre van szüksége?? Rossz hiteltörténete van, és bármilyen okból kölcsönre van szüksége? Szüksége van bármilyen kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot még ma a (dakany.endre@gmail.com) címen, mivel olcsó kölcsönöket kínálunk 2%-os kamattal.

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  60. HITEL AJÁNLAT!!! Gondolt már arra, hogy stresszes hitelt szerezzen egy jó hírű hitelezőtől? Szüksége van sürgős kölcsönre? és megtagadják a helyi banktól? Szüksége van-e kölcsönre a vállalkozásba történő befektetéshez vagy a ház vásárlásához? Gratulálunk, ezt a közeget szeretnénk felhasználni arra, hogy mindenkit tájékoztassunk arról, hogy megbízható hiteltámogatást nyújtunk. Örömmel ajánlunk fel Önnek hiteleket 2% -os kamatlábbal minden ügyfél számára, vegye fel velünk a kapcsolatot: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  61. LEGIT HITEL AJÁNLAT 2% .

    Regisztrált magánhitelezők vagyunk, 100%-ban legálisak és becsületesek vagyunk, nagyon alacsony, 2%-os kamattal adunk hiteleket banki átutalás, regisztrációs vagy dokumentációs díj nélkül további információért vagy kérésért. Lépjen kapcsolatba velünk még ma e-mailben { suntrustfinancialhome@gmail.com } Vagy írjon nekünk a WhatsApp telefonszámon +1 (929) 245-6161

    AZ ELÉRHETŐ HITELSZOLGÁLTATÁSOK A következőket tartalmazzák:
    *Kereskedelmi kölcsönök.
    *Személyi kölcsönök.
    *Vállalkozási kölcsönök.
    *Befektetési kölcsönök.
    *Fejlesztési hitelek.
    *Akvizíciós kölcsönök.
    * Építési hitelek.
    *Üzleti kölcsönök és még sok más: További információért és kérésért írjon nekünk a (suntrustfinancialhome@gmail.com) Whatsapp+1 (929) 245-6161 címre.

    VálaszTörlés
  62. Jó nap,

    Pénzügyi helyzetétől függetlenül mindenféle kölcsönt kínálunk, hitelünk 3000-200.000 euró között mozog 3%-os kamattal. Egyedüli célunk, hogy segítsünk az embereknek, ezért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: hopkinsonloan@outlook.com
    Whatsapp: +1 978-792-4582, és töltse ki az alábbi információkat.

    Teljes név:
    Hitelösszeg:
    A kölcsön futamideje:

    Kösz.

    VálaszTörlés
  63. Szeretnék gyorsan küldeni néhány információt, hogy segítünk mindenkinek meggazdagodni, hatalom, pénz, hírnév az életben, az élet nehéz, ezt mindannyian tudjuk, néha összezavarodunk, mert nem tudjuk, mit tegyünk, hogy megvalósítsuk álmunkat valóra válik, de lefogadom, hogy a szabadkőműves család segítségével elérheti szíve vágyait, a szabadkőműves család minden egyes tagját segítette a csúcsra jutásban, és a szabadkőműves CSALÁD nem gonosz vagy sátánista , a szabadkőműves családban nem adják el a lelkedet, testvérek vagyunk, bármilyen problémán mész keresztül, elmondhatod a testvérednek, és megkapod a megoldást arra, amit keresel, és a szabadkőművesség a család nem akadályoz meg a saját vallási tevékenységeidben, ez egy olyan család, amely segíti azokat a gondolkodásmódú embereket, akik készek megosztani ezt a kiváltságot, és mindannyian mindent megteszünk annak érdekében, hogy a világot jobb hellyé tegyük számunkra és a mieink számára. generáció, hogy a lehető legteljesebb mértékben élvezzem, nem szeretek írni mindezt azért, mert néhányan azt hiszik, hogy ez csak egy szemét, de nem tudják, hogy minden ember nem egyforma, hát akkor nem hibáztatom, eljön az idő, amikor rájönnek, hogy a tapasztalat a legjobb tanár, most Csak azt tanácsolom, hogy akit érdekel, forduljon hozzánk, az alábbi hivatalos adatokon onnan tudhat meg többet erről a szabadkőműves CSALÁDról,
    WhatsApp; +31687329133
    Email; info.masonic.oregon@email.cz
    TikTok Link; https://www.tiktok.com/@info.masonic.oregon
    Vagy olvasson többet a szabadkőművesről a szabadkőműves Facebook-oldal linkjén; https://web.facebook.com/infomasonicoregon

    VálaszTörlés
  64. Szüksége van hitelre, hogy kifizesse számláit? Vagy az Ön vállalkozása számára, ha igen
    E-mail: robert_loans12@yahoo.com majd töltse ki ezt az információt
    regisztrálja nevét adatbázisunkban. vagy whatsapp. +1 (541) 936–9847

    (1) Az Ön neve:
    (2) Kölcsönként szükséges összeg:
    (3) Telefonszám:
    (4)Időtartam:
    (5) Nem:
    (6)Ország

    VálaszTörlés
  65. Magánhitelező és befektető vagyok, legális, becsületes, jó hírű és gyors kölcsönre van szüksége? 100%-os garanciával tudok segíteni, cégeknek és egyéni hiteleket is kínálok, ezen kívül mindenféle projektet finanszírozunk. További információért látogasson el a következő címre: jurgenstefanfinancialservice@gmail.com jurgenstefanfinancialservice@outlook.com vagy Whatsapp +919654763221

    VálaszTörlés
  66. Üdvözlök mindenkit Mrs. Hanna Magyarországról Ha sürgősen kölcsönre van szüksége, forduljon Robert úrhoz e-mailben: robert_loans12@yahoo.com vagy WhatsApp a +1 (541) 936-9847 telefonszámán, és köszönje meg később.

    VálaszTörlés
  67. Szüksége van bármilyen anyagi segítségre? Személyes pénz? Üzleti pénz? Jelzálogpénz? Céges pénz? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? Pénzt 2% kamattal adunk ki! Elérhetőség: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős pénz ajánlat.

    VálaszTörlés
  68. Olyan pénzügyi struktúra vagyunk, amely sürgősen kölcsönöz becsületes és őszinte embereket, akiknek valóban szükségük van egy hitelprojektre a finanszírozáshoz. Sürgős tartozásai vannak, professzionális felszerelést szeretne fizetni, vagy új házat vagy új autót szeretne vásárolni? Azért vagyunk itt, hogy 2%-os éves nominális kamattal segítsünk. További igényekért e-mailben lehet jelentkezni: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  69. Do you need a quick long or short term Loan with a relatively low interest rate as low as 3%? We offer business Loan, personal Loan, home Loan, auto Loan, student Loan, debt consolidation Loan etc.. no matter your credit score.
    Personal Loans (Secure and Unsecured)
    Business Loans (Secure and Unsecured)
    Consolidation Loan and many more.

    Contact US for more information about Loan offer and we will solve your
    financial problem. contact us via email: muthooth.finance@gmail.com
    Phone number: +917428831341 (Call/What's app)

    VálaszTörlés
  70. Jó nap,

    Szeretnél kriptovalutába fektetni?
    Megtagadta a kölcsönt a bank?
    Szüksége van kölcsönre pénzügyi problémái megoldásához?
    Ha igen, akkor szerencséd van, mert korlátozott időn belül adunk hitelt, a kamat pedig 3%.
    E-mail: hopkinsonloan@yahoo.com
    Whatsapp: +1 978-792-4582

    Kösz.

    VálaszTörlés
  71. A nevem Mária Ádám, Magyarországról, egyedülálló szülő, a férjem halála előtt annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és frusztrált voltam, hogyan fizessem ki a hatalmas adósságot. Egyik nap az interneten böngészve találtam egy tanúvallomást (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönt adni. Így hát 15,000,000 FT kölcsönt kértem 5 éves futamidőre a Vállalattól az e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com) Amikor a kölcsönt kértem, fogadalmat tettem ISTENNEK, hogy ha megkapom a kölcsönt, engedni fogom. a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre kevesebb, mint 48 óra leforgása alatt a hitelemet 2%-os kamattal nyújtották. Most rendeztem a férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást kezdek. Most teljesítettem a fogadalmamat. Tehát ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne akár 2%-os áron, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez a címen e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  72. Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt 2%-os kamattal adunk! Kapcsolattartó e-mail; (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős kölcsönök felajánlása.

    VálaszTörlés
  73. Hitelt keresel? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, jelzáloghitelt, ingatlankölcsönt, vállalati kölcsönt, befektetési kölcsönt, üzleti hitelt, kereskedelmi kölcsönt, adósságkonszolidációs kölcsönt és még sok mást 3%-os kamattal. kölcsönt adunk a minimális 5000 dolláros tartománytól a maximum 150 000 000,00 dollárig terjedő tartományig, ha érdekel, forduljon hozzánk e-mailben: SteveMiguelloanfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  74. A nevem Patricia Martins, egyedülálló szülő, a férjem halála előtt annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és frusztrált voltam, hogyan fizessem ki a hatalmas adósságot. Egyik nap az internetet böngészve ráakadtam (Pedro Gonçalo) tanúvallomására arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönt adni. Így hát 85,000 eurós kölcsönt kértem 5 éves futamidőre a Vállalattól az e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor kölcsönt kértem, fogadalmat tettem ISTENNEK, hogy ha megkapom a kölcsönt tudassa a világgal, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre kevesebb, mint 48 óra leforgása alatt a hitelemet 2%-os kamattal nyújtották. Most rendeztem a férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást kezdek. Most teljesítettem a fogadalmamat. Tehát ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne akár 2%-os áron, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  75. Kérjen kölcsönt az ACCESS FINANCE címen (accessloanfirm2030@gmail.com) 3%-os kamattal.

    Sürgős kölcsönre van szüksége pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez? 2 000-50 000 000,00 euró közötti kölcsönöket kínálunk, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusak vagyunk, hitelképességi ellenőrzés nélkül, és 100%-os garanciát vállalunk a külföldi hitelekre az átigazolási időszakban.

    Személyi, üzleti, lakás- és konszolidációs hitelek széles skáláját kínáljuk, amelyek az Ön változó igényeihez és körülményeihez igazodnak, 3%-os kamattal.

    A SZOLGÁLTATÁSOK TARTALMAZZA:
    * Személyi kölcsönök
    * Üzleti kölcsönök
    *
    Felújítás * Ügyfélkölcsönök
    * Autókölcsönök
    stb...


    Hogyan kell alkalmazni:

    A hiteligénylés gyors és egyszerű!
    Azok a cégek vagy személyek, akik érdeklődnek a Novelty Finance hiteligénylése iránt, és akiknek további információra van szükségük az igényléssel kapcsolatban, KÜLDJÜK EL

    Írjon nekünk e-mailt a következő címre: accessloanfirm2030@gmail.com

    WhatsApp szám: +79258159150

    Tekintettel
    Mr Scott
    accessloanfirm2030@gmail.com

    VálaszTörlés
  76. A nevem Helena Robert, néhány hónappal ezelőtt nagy szükségem volt egy kölcsönre, de csalás és 5300 eurós veszteség áldozata lettem, csalódottabb és kétségbeesettebb lettem. Egy héttel ezelőtt felvettem a kapcsolatot egy barátommal, aki nemrég vette fel hitelét az interneten, beszélgetésünk során elmondtam neki az anyagi helyzetemet, ő pedig a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY LTD (susanwealthloancompany@gmail.com) nevű legális hiteltársaságról beszélt. Azonnal felvettem a kapcsolatot a Társasággal, és ennek megfelelően követtem minden utasítást, és legnagyobb meglepetésemre 2 napon belül jóváhagyták a 68,000 eurós Hitelösszegémet, és átutalták a számlámra. Ha kölcsönre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, forduljon Susan Wealthhez a WhatsApp-on keresztül: +14344244250 és e-mail: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  77. nak hívnak Máriá Ádám, egyedülálló szülő vagyok, a férjem halála előtt annyi adóssággal hagyott ránk, annyira zavart és csalódott voltam, hogyan kell kifizetni a hatalmas adósságot. Egyik nap az interneten böngészve találtam egy tanúvallomást (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönt adni. Így hát 15,000,000 FT kölcsönt kértem 5 éves futamidőre a Vállalattól az e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com) Amikor a kölcsönt kértem, fogadalmat tettem ISTENNEK, hogy ha megkapom a kölcsönt, engedni fogom. a világ tudja, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre kevesebb, mint 48 óra leforgása alatt a hitelemet 2%-os kamattal nyújtották. Most rendeztem a férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást kezdek. Most teljesítettem a fogadalmamat. Tehát ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne akár 2%-os áron, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez a címen e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  78. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzletem, reményem sem volt, hogy újra életre keljek. Megpróbáltam pénzt kölcsönkérni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem volt fedezet a kölcsönhöz, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatott egy valódi hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT. Ennek a nőnek a kölcsöncége 160 000 eurós kölcsönt tudott adni nekem fedezet vagy hitelkártya nélkül, de bizalmi alapon megadta. Ezért a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha kölcsönre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgannel az e-mail címén keresztül: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  79. Kérjen kölcsönt az ACCESS FINANCE címen (accessloanfirm2030@gmail.com) 3%-os kamattal.

    Sürgős kölcsönre van szüksége pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez? 2 000-50 000 000,00 euró közötti kölcsönöket kínálunk, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusak vagyunk, hitelképességi ellenőrzés nélkül, és 100%-os garanciát vállalunk a külföldi hitelekre az átigazolási időszakban.

    Személyi, üzleti, lakás- és konszolidációs hitelek széles skáláját kínáljuk, amelyek az Ön változó igényeihez és körülményeihez igazodnak, 3%-os kamattal.

    A SZOLGÁLTATÁSOK TARTALMAZZA:
    * Személyi kölcsönök
    * Üzleti kölcsönök
    *
    Felújítás * Ügyfélkölcsönök
    * Autókölcsönök
    stb...


    Hogyan kell alkalmazni:

    Írjon nekünk e-mailt a következő címre: accessloanfirm2030@gmail.com


    A hiteligénylés gyors és egyszerű!
    Azok a cégek vagy személyek, akik érdeklődnek a Novelty Finance hiteligénylése iránt, és akiknek további információra van szükségük az igényléssel kapcsolatban, KÜLDJÜK EL

    Írjon nekünk e-mailt a következő címre: accessloanfirm2030@gmail.com

    WhatsApp szám: +79258159150

    Tekintettel
    Mr Scott
    accessloanfirm2030@gmail.com

    VálaszTörlés
  80. A nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy hete égetően pénzre volt szükségem, ezért arra gondoltam, hogy felveszek egy kölcsönt, aztán olyan sok csalóba futottam, akik 2500 eurót szedtek be tőlem, és nem voltak hajlandók e-mailt küldeni. Nagyon csalódott lettem, és végül részeg lettem, egy hűséges napon elmentem egy klubba inni, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindent, ami történt velem, bemutatott a GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT-nek, és megadta az e-mail címét. címen (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta, hogyan segített neki és családjának a Társaság. Azonnal felvettem vele a kapcsolatot, hazaértem, közölték velem a szabályokat, a kölcsön lebonyolítása után kevesebb, mint 24 óra alatt megkaptam a 80 000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekli egy kölcsön, forduljon hozzá az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. Jó nap,

    Kínálunk kölcsönt 3%-os kamattal minden rászorulónak, kriptovaluta befektetési platformokat is kínálunk a jó megtérülés érdekében. Lépjen kapcsolatba velünk: E-mail: hopkinsonloan@hotmail.com Whatsapp: +1 978-792-4582, és töltse ki a információk alább.

    Teljes név:
    Hitelösszeg:
    A kölcsön futamideje:

    Kösz.

    VálaszTörlés
  82. Üdv Uram/Hölgyem
    10 000 és 9 500 000 € közötti kölcsönöket kínálunk 2%-os kamattal.
    Tudod, hogy tilos pénzt felvenni.
    Hitelt kell felvennie, figyeljen arra, hogy milyen területeken tudunk.
    Neked segíteni:
    * Pénzügyileg
    * Vállalati hitel
    * Jelzáloghitelek
    * Beruházási hitelek
    * Autókölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Hitelkeret
    * Második jelzálog
    * Hitel visszavásárlása
    * Személyi kölcsönök
    *Diákhitel
    Ön egy projektet keres, és finanszírozásra van szüksége, pénzre van szüksége a számláinak kifizetésére, pénzre van szüksége az üzleti életbe való befektetéshez.
    lépjen kapcsolatba velünk e-mailben [ georgewilliamsloanfirm333@gmail.com ]

    VálaszTörlés
  83. SPECTRA GLOBAL LOAN INC.
    Több mint 60 milliárd dollár üzleti kölcsönt nyújtottunk több mint 90 000 hozzád hasonló cégtulajdonosnak.
    Saját kockázatvállalási technológiánkat alkalmazzuk annak érdekében, hogy megfelelő üzleti kölcsönt biztosítsunk Önnek vállalkozása növekedéséhez.
    Szolgáltatásaink gyorsak és megbízhatóak, a hitelek jóváhagyása a sikeres igényléstől számított 24 és 42 órán belül megtörténik.
    Problémák vannak a kifizetetlen számlákkal, és nem tudja, merre vagy merre menjen?
    Mit szólna ahhoz, hogy keressen egy jó hírű adósságkonszolidációs céget, amely segíthet csökkenteni a havi törlesztőrészletet?
    így lesz pénzügyi törlesztési lehetősége, valamint lélegzetvételi helye, ha vége a hónapnak, és fizetnie kell a számláit?
    Csökkentse a számlázást a havi kiadási terhek csökkentése érdekében.
    Ne tartsd magadban pénzügyi problémáidat, nehogy eladósodj az adósságokkal vagy a pénzügyi stresszel,
    ezért gyorsan fel kell vennie velünk a kapcsolatot pénzügyi problémái megoldása érdekében.
    Nagy örömünkre szolgál majd, ha pénzügyileg stabil vagy Írj nekünk a: spectagloballoan@gmail.com


    10 000 eurótól 9 500 000 euróig kínálunk hiteleket 2%-os kamattal.
    Tudod, hogy a pénzkölcsönzés illegális.
    Hitelre van szükségünk, olyan területeket keresünk, ahol lehet.
    Neked segíteni:
    * Pénzügyi
    * Vállalati hitelek
    * Jelzáloghitelek
    * Beruházási hitelek
    * Autókölcsönök
    * Adósságfelszámolás
    * Hitelkeret
    * Második jelzálog
    * Kölcsön vásárlása
    * Személyi kölcsönök
    * Diákhitel
    Ön egy projektet keres, és finanszírozásra van szüksége, pénzre van szüksége számlák kifizetésére, pénzre, hogy befektessen vállalkozásába.
    Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben (spectagloballoan@gmail.com)

    VálaszTörlés
  84. Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt 2%-os kamattal adunk! Kapcsolatfelvételi e-mail; dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  85. Adósságkonszolidációs kölcsönt, fedezetlen hitelt, üzleti hitelt, jelzáloghitelt, autóhitelt, diákhitelt, személyi kölcsönt, kockázati tőkét stb. Magánhitelező vagyok, cégeknek és magánszemélyeknek nyújtok kölcsönt alacsony és ésszerű 2%-os kamattal. E-mail: christywalton355@gmail.com

    VálaszTörlés
  86. Hello Szüksége van sürgős kölcsönre pénzügyi szükségleteinek megoldásához? 2 000 000 és 50 000 000 000 közötti kölcsönöket kínálunk, megbízhatóak, erősek, gyorsak és dinamikusak vagyunk, nincs hitelellenőrzés, és 100%-os külföldi hitelgaranciát kínálunk az átigazolási időszakban. Bármilyen devizakölcsönt is kibocsátottunk 2%-os kamattal az összes kölcsönre. Ha felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk ezen az e-mail címen: (bryanstefanloanfirm@gmail.com) (bryanstefanloanfirm@outlook.com) vagy WhatsApp: +919654763221

    VálaszTörlés
  87. Jó nap,

    Igényeljen itt hitelt pénzügyi problémái megoldására vagy vállalkozás indítására nagyon alacsony kamattal. Speciális kölcsönöket kínálunk minden érdeklődő számára, és ez egy minősített hiteltársaság, amelynek egyetlen célja az emberek segítése, és az én hitelemet egyedül adják. Jó hozamú kriptovaluta befektetési terveket is kínálunk az érdeklődőknek. Kapcsolatba lépni:
    E-mail: hopkinsonloan@yahoo.com
    Whatsapp: +1 978-792-4582

    Kösz.

    VálaszTörlés
  88. Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú kölcsönre van szüksége viszonylag alacsony, akár 2%-os kamattal? Üzleti kölcsönt, személyi kölcsönt, lakáshitelt, autóhitelt, diákhitelt, adósságkonszolidációs kölcsönt stb. kínálunk, függetlenül a hitelképességétől. Személyi kölcsönök (biztonságos és fedezetlen) üzleti kölcsönök (biztonságos és fedezetlen) konszolidációs kölcsön és még sok más. Lépjen kapcsolatba velünk a hitelajánlattal kapcsolatos további információkért, és mi megoldjuk pénzügyi problémáját. vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  89. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt a vállalkozásom összeomlott, reményem sem volt, hogy újra életre keljek. Megpróbáltam pénzt kölcsönkérni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem volt fedezet a kölcsönhöz, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatott egy valódi hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ennek a nőnek a kölcsöncége 160 000 eurós kölcsönt tudott adni nekem fedezet vagy hitelkártya nélkül, de bizalmi alapon megadta. Ezért a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha kölcsönre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgannel az e-mail címén keresztül: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  90. Szia! Ez a szerencsés benson HITELTÁRSASÁG. Ennél a cégnél élethosszig tartó hitelezési lehetőséget adunk. Sürgős kölcsönre van szüksége adósságai törléséhez, vagy tőkekölcsönre van szüksége vállalkozása fejlesztéséhez? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Konszolidációs hitelre vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ma azt mondjuk, állj meg, és ne keress tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémád a múlté legyen. Pénzt kölcsönözünk olyan személyeknek, akiknek pénzügyi segítségre van szükségük, rossz hitelképességűek, vagy pénzre van szükségük számlák kifizetéséhez, és 2%-os üzleti befektetéshez. Ezt a médiumot szeretnénk arra használni, hogy tájékoztassuk Önt mindenről, amit megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és Ön hajlandó lesz kölcsönadni Önnek. Őszinték vagyunk, és betartjuk szavunkat és ígéreteinket. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma e-mailben: luckybensonloanfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  91. A jogos kölcsön megszerzése mindig is óriási problémát jelentett azoknak az ügyfeleknek, akiknek pénzügyi problémáik vannak, és megoldásra van szükségük. A hitel és a fedezet kérdése olyan dolog, ami miatt az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy törvényes hitelezőtől kérnek kölcsönt. De... ezt a különbséget elértük a hitelezési ágazatban. 10 500 dolláros kölcsönről tudunk gondoskodni. 100 000 000 USD-ig, akár 2%-os kamattal. Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: [info.annie_finance0@yahoo.com] Szolgáltatásaink a következőket foglalják magukban: Adósságkonszolidáció Második jelzáloghitel üzleti kölcsönök Személyi kölcsönök Nemzetközi kölcsönök Bármilyen típusú kölcsön Családi kölcsön ETC Nincs társadalombiztosítás és nincs hitelellenőrzés, 100% garancia. Csak annyit kell tennie, hogy pontosan tudassa velünk, mit szeretne, és mi biztosan valóra váltjuk álmát. (info.annie_finance0@yahoo.com). IGEN-t mond, amikor a bankok NEM-et mondanak. Végül, korlátlan tőkével rendelkezünk, kisméretű hitelintézeteket, közvetítőket, kisméretű pénzintézeteket finanszírozunk. A kölcsönszerzéssel kapcsolatos további részletekért forduljon hozzánk. Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: info.annie_finance0@yahoo.com MEGJEGYZÉS: Ne feledje, hogy a fájl feldolgozása kevesebb, mint 24 órát vesz igénybe, és 100%-os garanciát kapunk. a hitelpontszámát. Kérje azonnali kölcsön jóváhagyását Szolgáltatásaink a következőket foglalják magukban: Adósságkonszolidáció Második jelzáloghitel üzleti kölcsönök Személyi kölcsönök Nemzetközi kölcsönök Bármilyen típusú családi kölcsön E.T.C whatsapp szám: +393511585394 Minősítéssel rendelkezünk, és az Ön magánélete 100%-ban biztonságban van velünk. Ne aggódjon többet hitelei vagy pénzügyei miatt. Tisztelettel, Annie Terry asszony.

    VálaszTörlés
  92. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzletem, reményem sem volt, hogy újra életre keljek. Megpróbáltam pénzt kölcsönkérni a banktól, de nem volt elég pénz a hitelkártyámban, és nem volt fedezet a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego bemutatott egy valódi hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN HITELTÁRSASÁG KFT. Ennek a nőnek a kölcsöncége 160 000 eurós kölcsönt tudott adni nekem fedezet vagy hitelkártya nélkül, de bizalmi alapon megadta. Ezért a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkivel. Ha kölcsönre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, vegye fel a kapcsolatot Gina Morgannel az e-mail címén keresztül: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  93. A nevem Patricia Martins, egyedülálló szülő, a férjem halála előtt annyi adósságot hagyott ránk, annyira zavart és frusztrált voltam, hogyan fizessem ki a hatalmas adósságot. Egyik nap az internetet böngészve ráakadtam (Pedro Gonçalo) tanúvallomására arról, hogy GINA MORGAN hogyan segített neki kölcsönt adni. Így hát 85 000 eurós kölcsönt kértem 5 éves futamidőre a Vállalattól az e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor kölcsönt kértem, fogadalmat tettem ISTENNEK, hogy ha megkapom a kölcsönt tudassa a világgal, mit tett értem, legnagyobb meglepetésemre kevesebb, mint 48 óra leforgása alatt a hitelemet 2%-os kamattal nyújtották. Most rendeztem a férjem adósságát, és új életet és saját vállalkozást kezdek. Most teljesítettem a fogadalmamat. Tehát ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne akár 2%-os áron, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-vel az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  94. Üdv Uram/Hölgyem
    10 000 és 9 500 000 € közötti kölcsönöket kínálunk 2%-os kamattal.
    Tudod, hogy tilos pénzt felvenni.
    Hitelt kell felvennie, figyeljen arra, hogy mely területeken tudunk.
    Neked segíteni:
    * Pénzügyileg
    * Vállalati hitel
    * Jelzáloghitelek
    * Beruházási hitelek
    * Autókölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Hitelkeret
    * Második jelzálog
    * Hitel visszavásárlása
    * Személyi kölcsönök
    *Diákhitel
    Ön egy projektet keres, és finanszírozásra van szüksége, pénzre van szüksége a számláinak kifizetésére, pénzre van szüksége az üzleti életbe való befektetéshez.
    lépjen kapcsolatba velünk e-mailben [ georgewilliamsloanfirm333@gmail.com ]

    VálaszTörlés
  95. Hiteles és megbízható kereskedőt ajánlok
    akik hetente extra pénzt használnak fel ebben az új évben
    kriptot akar keresni. BITCOIN vagy USDT befektetéssel
    200 dollár értékben használhat Bitcoint vagy USDT-t 2500 dollár értékben
    Keressen a pénztárcájában 24 óra elteltével

    A kifizetések esedékességkor azonnal feldolgozásra kerülnek

    100%-ban valódi és legális

    A kezdéshez lépjen kapcsolatba a Crypto Mentorral

    Whatsapp; +351920285542
    Kapcsolatfelvételi e-mail: williamslogan.436@gmail.com

    VálaszTörlés
  96. Jó nap,

    Kölcsönre van szüksége? Ha igen
    Pénzügyi válságban van?
    Szüksége van hitelre egy vállalkozás elindításához?
    Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek és cégtulajdonosoknak egyaránt 2 000 és 1 000 000 euró közötti értékben. Fektessen be kriptovalutába, hogy jó hozamot érjen el, tegyen egy ugrást a hitben, és a bennünk vetett hit meg lesz jutalmazva.
    E-mail: hopkinsonloan@outlook.com
    Whatsapp: +1 978-792-4582
    Weboldal: http://hopkinsonloans.webs.com/

    Kösz.

    VálaszTörlés
  97. Pénzt szeretne kölcsönkérni? ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot még ma e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  98. Kell kölcsönöznie? személyes hitelek? üzleti hitelek? Jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? adunk mindenfajta hitelt 2% kamat! Kapcsolat e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    üzleti hitelkínálat.

    VálaszTörlés
  99. Szüksége van hitelre, hogy kifizesse számláit? Vagy az Ön vállalkozása számára, ha igen
    E-mail: investorloanoffer@gmail.com majd töltse ki ezt az információt a címre

    regisztrálja nevét adatbázisunkban.

    (1) Az Ön neve:

    (2) Kölcsönként szükséges összeg:

    (3) Telefonszám:

    (4)Időtartam:

    (5) Nem:

    (6)Ország

    VálaszTörlés
  100. Szia hogy vagy ma? Tudtad, hogy 3000 eurótól kölcsönözhetsz
    50 000 000 euró? Szerezze meg a vállalkozásának megfelelő pénzügyi könnyítést. A te
    az üzleti élet, az oktatás, a nyaralás és a személyes álmok a mi gondunk.
    Hadd finanszírozzuk. Határ nélül. Nincs akadály. Valami késés? Ez egy nagy nem. Megtesszük
    örülj, ha segíthetsz céljaid elérésében. Ügyfélszolgálati csapataink a hét minden napján, 24 órában online állnak
    hogy válaszoljon kérésére, nyugodtan írjon nekünk. 2%-os kamatláb.

    Köszönöm.

    E-mail: rogerskenservices@gmail.com

    Dr. Rogers Ken Pénzügyi kölcsönök

    VálaszTörlés
  101. Üdv Uram/Hölgyem
    10 000 és 9 500 000 € közötti kölcsönöket kínálunk 2%-os kamattal.
    Tudod, hogy tilos pénzt felvenni.
    Hitelt kell felvennie, figyeljen arra, hogy milyen területeken tudunk.
    Neked segíteni:
    * Pénzügyileg
    * Vállalati kölcsön
    * Jelzáloghitelek
    * Beruházási hitelek
    * Autókölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Hitelkeret
    * Második jelzálog
    * Hitel visszavásárlása
    * Személyi kölcsönök
    *Diákhitel
    Ön egy projektet keres, és finanszírozásra van szüksége, pénzre van szüksége a számláinak kifizetésére, pénzre van szüksége az üzleti életbe való befektetéshez.
    lépjen kapcsolatba velünk e-mailben [ georgewilliamsloanfirm333@gmail.com ]

    VálaszTörlés
  102. Sürgős kölcsönre van szüksége pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez? 1000 - 50 000 000,00 euró közötti kölcsönöket kínálunk, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusak vagyunk, hitelképességi ellenőrzés nélkül, és 100%-os garanciát vállalunk a külföldi hitelekre az átigazolási időszak alatt.

    Személyi, üzleti, lakás- és konszolidációs hitelek széles skáláját kínáljuk, amelyek az Ön változó igényeihez és körülményeihez igazodnak, 3%-os kamattal.

    A SZOLGÁLTATÁSOK TARTALMAZZA:
    * Személyi kölcsönök
    * Üzleti kölcsönök
    *
    Felújítás * Ügyfélkölcsönök
    * Autókölcsönök
    stb...


    Hogyan kell alkalmazni:
    lépjen kapcsolatba velünk az : accessloanfirm2030@gmail.com

    A hiteligénylés gyors és egyszerű!
    Azok a cégek vagy személyek, akik érdeklődnek az Access Finance hiteligénylése iránt, és akiknek további információra van szükségük az igényléssel kapcsolatban, KÜLDJÜK EL

    Írjon nekünk e-mailt az: accessloanfirm2030@gmail.com

    WhatsApp szám: +79258159150

    Tekintettel
    Mr Scott
    accessloanfirm2030@gmail.com

    VálaszTörlés
  103. Pénzt keresel hitelek és adósságok vagy üzleti kölcsönök törlesztésére?
    { jameskelvine28@gmail.com }. Aztán James Kelvin Loan Firm az
    a válasz. Mindenféle kölcsönt kínálunk, kölcsönt adunk
    kiemelkedő kamatláb Az érdekelt pályázóknak fel kell venniük velünk a kapcsolatot:
    E-mail: { jameskelvine28@gmail.com }

    VálaszTörlés
  104. Üzleti hitelt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autókölcsön, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen hitel, kockázati tőkehitel 2% -os kamatlábbal, az érdeklődő pályázóknak e-mailben kell felvenni velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  105. HITELLEHETŐSÉG
    Ön vállalkozó, iparos, kereskedő vagy bármely más személy
    anyagi gondokkal. Bővíteni szeretné vállalkozását, vállalkozást akar indítani, törlesztendő tartozásai vannak, akkor a JAMES KELVIN HITELFIRM a válasz a kérdéseire, Most már csak Ön tud segíteni. Ez az ember, Mr. JAMES KELVIN. Kérjük, vegye fel vele a kapcsolatot az e-mail címén: jameskelvine28@gmail.com, és teljes mértékben elégedett lesz.

    VálaszTörlés
  106. HITELAJÁNLAT, Kölcsönre van szüksége? Pénzügyi zűrzavarban van, vagy pénzre van szüksége saját vállalkozásának elindításához? GYORSHITEL, Kölcsönre van szüksége adósságának rendezéséhez, számlái kiegyenlítéséhez vagy egy szép vállalkozás elindításához? : forduljon hitelirodánkhoz e-mail: (dakany.endre@gmail.com) Személyi kölcsön, vállalkozási kölcsön, lakáscélú hitel, adósságkonszolidáció

    VálaszTörlés
  107. Helló

    Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a hitel van szüksége, vegye fel a kapcsolatot velünk ma, és lássuk, hogyan tudunk segíteni, csak őszinte és valódi emberek üdvözölte alkalmazni, néha, amire szükségünk van, csak körülöttünk, és mi is a végén nem kell, hogy bekerüljön több adósság rendezni a pénzügyi problémák, egy jó tanácsot és megoldást kínálunk akkor biztos lehet benne, hogy keres, hogy ki a szűk sarokban találja magát abban a pillanatban. Mindenkit szeretettel várunk, hogy érdeklődjön szolgáltatásainkról.

    Töltse ki az alábbi információkat:

    név:
    kor:
    cím:
    állam:
    ország:
    telefonszám:
    szükséges összeg:
    hitel futamideje:
    a kölcsön célja:

    Kérjük, lépjen kapcsolatba velem ASAP így tudjuk kezdeni a hitel folyamat

    E-mail(chasebanktransferdesk@gmail.com)
    chasebanktransferdesk@yandex.com

    Üdvözlettel.
    Jamestown.

    VálaszTörlés
  108. Üdv Uram/Hölgyem
    10 000 és 9 500 000 € közötti kölcsönöket kínálunk 2%-os kamattal.
    Tudod, hogy tilos pénzt felvenni.
    Hitelt kell felvennie, figyeljen arra, hogy milyen területeken tudunk.
    Neked segíteni:
    * Pénzügyileg
    * Vállalati kölcsön
    * Jelzáloghitelek
    * Beruházási hitelek
    * Autókölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Hitelkeret
    * Második jelzálog
    * Hitel visszavásárlása
    * Személyi kölcsönök
    *Diákhitel
    Ön egy projektet keres, és finanszírozásra van szüksége, pénzre van szüksége a számláinak kifizetésére, pénzre van szüksége az üzleti életbe való befektetéshez.
    lépjen kapcsolatba velünk e-mailben [ georgewilliamsloanfirm333@gmail.com ]


    Írjon nekünk a következő címen: georgewilliamsloanfirm333@gmail.com

    Írjon nekünk a következő címen: georgewilliamsloanfirm333@gmail.com

    VálaszTörlés
  109. Hogyan kaptam kölcsönt a Christy Walton Finance-től, csalók kezébe kerültem, amíg nem találkoztam ezzel a hűséges hitelezővel, aki 50 000 eurós kölcsönt adott nekem, most úgy gondolom, hogy még mindig vannak valódi online hitelezők, itt az e-mail (christywalton355@ gmail.com) a hitelezőtől, ha bármilyen pénzügyi segítségre van szüksége, forduljon hozzá segítségért: christywalton@gmail.com

    VálaszTörlés
  110. Vállalkozási kölcsönt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autóhitel, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen hitel, kockázati tőkehitel 2%-os kamattal Az érdeklődők vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben:(dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  111. Üzleti hitelt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autókölcsön, diákhitel, adósságkonszolidációs kölcsön, fedezetlen hitel, kockázati tőkehitel 2% -os kamatlábbal, az érdeklődő pályázóknak e-mailben kell felvenni velünk a kapcsolatot: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés

  112. Különféle kölcsönöket kínálunk Magánszemélyeknek (személyi kölcsön) és együttműködő szervezeteknek, évi 2%-os kamattal. Ez segíteni fog pénzügyi kötelezettségeinek teljesítésében, különösen a jelenleg zajló pénzügyi világválság idején. 1 000 és 500 000 000 között kölcsönözhet (font, euró vagy dollár). További kérdéseivel forduljon hozzánk e-mailben (richardcosmos5@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  113. SÜRGŐS HITELRE VAN SZÜKSÉGE ÚJ VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSÁHOZ, SZÁMLÁK FIZETÉSÉHEZ, ADÓSSÁGÁNAK IGÉNYELÉSÉHEZ VAGY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, HA IGEN, KÉRJÜK KAPCSOLATOT E-mailben AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKNAK.
    E-mail: Pedrosalvador346@gmail.com
    KERESZT-ÉS VEZETÉKNÉV
    ORSZÁG
    WHATSAPP TELEFONSZÁM
    HITELÖSSZEG
    HITEL IDŐTARTAMA
    KAPCSOLAT E-mail: Pedrosalvador346@gmail.com
    KÖSZ.

    VálaszTörlés
  114. Sürgős kölcsön ajánlat. Üdvözlök mindenkit! Szeretnék köszönetet mondani JAMES KELVINE-nek, aki kölcsönt küldött nekem beteg gyermekem gyógykezelésére. Nagyon örülök JAMES KELVINE-nek, vegye fel vele a kapcsolatot e-mailben, ha sürgős kölcsönre van szüksége üzleti vagy személyi kölcsönhöz
    Írjon nekünk a jameskelvine28@gmail.com címen

    VálaszTörlés
  115. Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú kölcsönre van szüksége viszonylag alacsony, akár 2%-os kamattal? Kínálunk üzleti kölcsönt, személyi kölcsönt, lakáshitelt, autóhitelt, diákhitelt, adósságkonszolidációs kölcsönt stb. nem számít a hitelképességed.
    Személyi kölcsönök (biztos és fedezetlen)
    Üzleti kölcsönök (biztos és fedezetlen)
    Konszolidációs hitel és még sok más
    Lépjen kapcsolatba velünk a hitelajánlattal kapcsolatos további információkért, és mi megoldjuk
    pénzügyi probléma. keresztül lépjen kapcsolatba velünk
    email: georgewilliamsloanfirm333@gmail.com

    VálaszTörlés
  116. Jó napot Kedves Hitelkereső! Sürgős pénzügyi hitelre van szüksége ***? * Nagyon gyors és közvetlen utalás bankszámlájára * A törlesztés nyolc hónappal azután kezdődik, hogy a pénz a bankszámlájára került * Alacsony 1% kamat * Hosszú távú törlesztés (1-30 év) Magasság * Rugalmas ***majd havonta fizetés *. Meddig lesz finanszírozva? A pályázat benyújtását követően *** Előzetes választ kevesebb, mint 24 órán belül finanszírozásra számíthat, miután megkapta a szükséges információkat Öntől, 72-96 órán belül. Ha felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk a unisoncreditunion344@gmail.com címen, és töltse ki az alábbi hiteligénylési űrlapot. Kölcsönigénylő lap: Teljes név:................... Ország:................................ Állam:.............. Város:............. Nem:................ ......... Telefonszám:........... Kölcsön összege :........... Havi bevétel:.......... Foglalkozása:................... .... Kölcsönzési idő:...................... ................. A kölcsön célja:........................ .... ....... Email cím:...................... ................ Jelentkezett már korábban?................... Várjuk sürgős jelentkezési lapjának rendben kitöltését. Küldj egy emailt nekünk:
    ( unisoncreditunion344@gmail.com ) Üdvözlettel. UNISON úr cégnév: UNISON CREDIT UNION E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com
    E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com
    E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com

    VálaszTörlés

  117. Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt 2%-os kamattal adunk! Kapcsolatfelvételi e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    VálaszTörlés
  118. SÜRGŐS HITELRE VAN SZÜKSÉGE ÚJ VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSÁHOZ, SZÁMLÁK FIZETÉSÉHEZ, ADÓSSÁGÁNAK IGÉNYELÉSÉHEZ, VAGY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, HA IGEN, KÉRJÜK KAPCSOLATOT E-MAILBAN AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓKNAK.
    E-mail: {  larrybright424@gmail.com }

    KERESZT-ÉS VEZETÉKNÉV
    ORSZÁG
    WHATSAPP TELEFONSZÁM
    HITELÖSSZEG
    HITEL IDŐTARTAMA
    KAPCSOLAT E-mail: {  larrybright424@gmail.com }

    KÖSZ.

    VálaszTörlés
  119. Szüksége van kölcsönre? személyes hitelek? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? 2% -os kamatlábat adunk ki! Kapcsolat e-mail címe (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  120. HELLO Hitelajánlat figyelmeztetés Mindenkinek! Pénzügyi helyzetben van, és sürgős hitel-/pénzügyi segítségre van szüksége? Vagy kölcsönre van szüksége vállalkozása elindításához/bővítéséhez, vagy álmai házának megvásárlásához. SZEREZZE MEG AZONNALI HITELJÓVÁHAGYÁSÁT, 100%-OS GARANCIÁVAL MÉG MÁR AZONNALI HITELPONTJÁTÓL. E-mail: { larrybright424@gmail.com }, megbízhatóak, gyors kommunikációt folytatnak és megbízhatóak.

    VálaszTörlés
  121. Jó napot,

    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül - 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 1000 € - € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben:(dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  122. Jó napot Kedves Hitelkereső! Sürgős pénzügyi hitelre van szüksége ***? * Nagyon gyors és közvetlen utalás bankszámlájára * A törlesztés nyolc hónappal azután kezdődik, hogy a pénz a bankszámlájára került * Alacsony 1% kamat * Hosszú távú törlesztés (1-30 év) Magasság * Rugalmas ***majd havonta fizetés *. Meddig lesz finanszírozva? A pályázat benyújtását követően *** Előzetes választ kevesebb, mint 24 órán belül finanszírozásra számíthat, miután megkapta a szükséges tájékoztatást Öntől, 72-96 órán belül. Ha felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk a unisoncreditunion344@gmail.com címen, és töltse ki az alábbi hiteligénylési űrlapot. Kölcsönigénylő lap: Teljes név:................... Ország:................................ Állam:.............. Város:............. Nem:................ ......... Telefonszám:........... Kölcsön összege :........... Havi bevétel:.......... Foglalkozása:................... .... Kölcsönzési idő:...................... ................. A kölcsön célja:........................ .... ....... Email cím:...................... ................ Jelentkezett már?.................. Várjuk sürgős jelentkezési lapjának rendben kitöltését. Küldj egy emailt nekünk:
    ( unisoncreditunion344@gmail.com ) Üdvözlettel. UNISON úr cégnév: UNISON CREDIT UNION E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com
    E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com
    E-mail cím: unisoncreditunion344@gmail.com

    VálaszTörlés
  123. Biztosított és fedezetlen kölcsönre van szüksége? Befektetői hitelek? Autókölcsönök? Vállalkozási hitelek? Személyi kölcsönök? Nemzetközi kölcsönök. Érdeklődés esetén kérjük írjon nekünk e-mailt. E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  124. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy részvénykölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben:(dakany.endre@gmail.com) Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 2.000 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  125. Szia
    Bármilyen kölcsönt adunk, például diákhitelt, adóssághitelt, vállalkozást
    kölcsön, személyi kölcsön és mások. Gyors és egyszerű kölcsönt keres, vagy átverést keres a múltban? Ha igen, akkor jó helyen jár, ahol minden további késedelem nélkül sikeresen igényelheti a kölcsönt. Megjegyzés: Minden hiteligénylőnek...
    További információért lépjen kapcsolatba velünk e-mailben

    = LÉPJEN KAPCSOLATOT MOST: lendingtree424@gmail.com

    = LÉPJEN KAPCSOLATOT MOST: lendingtree424@gmail.com

    VálaszTörlés
  126. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy részvénykölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5000,00 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  127. Személyi és befektetési hitel ajánlat

    Komoly magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket alacsony, 3%-os kamattal.

    Ki kell fizetnie számláit, vagy befektetési kölcsönre van szüksége?Ez a megfelelő hely a szükséges pénzügyi segítséghez.Minimum 5000,00 €-tól maximum 50 000 000,00 €-t kínálunk.

    További információért írjon nekünk a mobilfunding1999@gmail.com címre

    Üdvözlettel

    VálaszTörlés
  128. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzáloghitelek? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? minden típusú kölcsönt 2% kamattal adunk! Kapcsolattartó e-mail; (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  129. Szüksége van sürgősségi kölcsönre? 2%-os kölcsönöket kínálunk adósságkonszolidációhoz, üzleti hitelekhez, magánkölcsönökhöz, autóhitelekhez, szállodai hitelekhez, diákhitelekhez, személyi kölcsönökhöz Lakáshitel refinanszírozási hitelek, további részletekért E-mail: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  130. Retour affectif rapide
    Je suis le maître Dossou je réalise toutes sorte de retour affectif
    Retour affectif rapide, Travaux occultes de retour affectif rapide, Retour affection rapide, retour affectif rapide en

    France, Retour affectif rapide Suisse, Retour affectif rapide Belgique, Retour affectif rapide Canada, Retour affectif

    Luxembourg, Vaudou retour affectif rapide, Medium retour affectif rapide, Sorcier retour affectif rapide, Marabout retour

    affectif rapide, Magie d'amour retour affectif rapide. Retour affectif rapide de l'être aimé. retour affectif rapide de

    l'être aimé en 24 heures, retour affectif rapide de l'être aimé en 48 heures, retour affectif rapide de l'être aimé en 72

    heures, retour affectif de l'être aimé en 7 jours, retour affectif rapide de l'être aimé en 21 jours.
    Retour affectif puissant, marabout retour affectif puissant médium retour affectif puissant, vaudou retour affectif

    puissant. le retour d'affection puissant.
    Contacte du maître spécialiste du retour affectif rapide et puissant
    CONTACT MAITRE DOSSOU

    E-mail personnel : dahvaudounon@live.fr

    Tel / whatsapp : +229 68 60 11 72

    VálaszTörlés
  131. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzáloghitelek? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? minden típusú hitelt 2% kamattal adunk! Kapcsolattartó e-mail; (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  132. Pénzügyi segítségre van szüksége? Személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzálogkölcsönök? Vállalkozási hitelek? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? 2%-os kamattal adunk kölcsönt! Elérhetőség: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  133. Hello hölgyeim és uraim. Gyorskölcsönre van szüksége 24-48 órán belül? Ha a válasza igen, azt tanácsolom, hogy igényeljen hitelt az Access Finance-nél.

    A nevem Scott , pénzügyi bróker és pénzügyi tanácsadó is vagyok. Észrevettem, hogy sokan a magas kamatlábak, az elégtelen fedezet, az adósság/jövedelem arány, az alacsony hitelminősítés vagy bármilyen más ok miatt nehezen kapnak hitelt akár banktól, akár más pénzintézettől. Azért vagyok itt, hogy azt javaslom mindenkinek, aki kölcsönt keres, hogy forduljon az Access frimhez egy nagyon alacsony, 3%-os kamatozású kölcsönért. mi egy megbízható és megbízható hiteltársaság vagyunk, és dolgozhat velük. Kapcsolatba léphet velük e-mailben:
    ( accessloanfirm2030@gmail.com )  Vagy küldjön üzenetet a WhatsApp-nak a +79258159150 számon további információért.

    Személyi, üzleti, lakás- és konszolidációs hitelek széles skáláját kínáljuk, amelyek az Ön változó igényeihez és körülményeihez igazodnak, 3%-os kamattal.

    A SZOLGÁLTATÁSOK TARTALMAZZA:
    * Személyi kölcsönök
    * Üzleti kölcsönök
    *
    Felújítás * Ügyfélkölcsönök
    * Autókölcsönök
    stb...


    Hogyan kell alkalmazni:

    A hiteligénylés gyors és egyszerű!
    Az Access Finance hitelkérelme iránt érdeklődő cégek vagy személyek, akiknek további információra van szükségük az igényléssel kapcsolatban, KÜLDJÜK EL

    Írjon nekünk e-mailt az accessloanfirm2030@gmail.com címre

    WhatsApp szám: +79258159150

    Tekintettel
    Mr Scott
    accessloanfirm2030@gmail.com

    VálaszTörlés
  134. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5000,00 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  135. Sürgős kölcsönre van szüksége pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez? 2 000 eurótól 50 000 000 euróig terjedő kölcsönöket kínálunk, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusak vagyunk, hitelképességi ellenőrzés nélkül, és 100%-os garanciát vállalunk a külföldi hitelekre az átigazolási időszak alatt.

    Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a címen.

    Írjon nekünk az accessloanfirm2030@gmail.com címre

    Whatsapp: +79258159150

    Tekintettel
    Mr Scott
    accessloanfirm2030@gmail.com

    VálaszTörlés
  136. Szüksége van személyi kölcsönre, projektfinanszírozásra, beruházási kölcsönre, üdülési kölcsönre, üzleti hitelre, diákhitelre, lakáshitelre vagy bármilyen kölcsönre multinacionális vállalatok és magánprojektek tulajdonosai számára stb. 2% -os kamatozású kölcsönöket kínálunk. Megfizethető kölcsönöket kínálunk 2000 eurótól 100 000 000 euróig. További információért forduljon hozzánk E-mail: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  137. Szüksége van bármilyen anyagi segítségre? Személyi kölcsönök? Vállalkozási kölcsönök? Jelzálogkölcsönök? Vállalati hitelek? Mezőgazdasági és projektfinanszírozás? 2%-os kamattal adunk hitelt! Elérhetőség: (dakany.endre@gmail.com)

    VálaszTörlés
  138. Good day. I am a private loan lender that gives out both business and personal loans to individual at a low interest rate of 2% no matter your location. If you are interested Contact me (Whats App) number:+917310847059 sumitihomelend@gmail.com Mr. Sumiti

    VálaszTörlés
  139. Tisztelt Ügyfelünk,

    Szüksége van személyi kölcsönre, befektetési kölcsönre, üdülési kölcsönre, vállalkozási hitelre, diákhitelre, lakáshitelre vagy bármilyen kölcsönre? 2%-os kamattal kínálunk hiteleket. Megfizethető hiteleket kínálunk 2000 eurótól 8 000 000 euróig. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (dakany.endre@gmail.com) További információért

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  140. Szüksége van bármilyen kölcsönre? Sürgős kölcsönre van szüksége adósságai konszolidálásához? Autóra, vállalkozásra vagy hitelre van szüksége a számlák kifizetéséhez? Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  141. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5.000.00 eurótól 100.000.000.00 euróig terjed

    VálaszTörlés
  142. Szüksége van sürgősségi hitelre? 2% -os hiteleket kínálunk, adósságkonszolidációs kölcsönöket, üzleti hiteleket, magánhiteleket, autókölcsönöket, szállodai kölcsönöket, diákhiteleket, személyi kölcsönöket. Lakás refinanszírozási kölcsönök, további részletekért E-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  143. Szolgáltatásaink széles skálájának nyújtására szakosodtunk, mint például kölcsönök, lakáshitelek, befektetési alapok, személyi kölcsönök, egészségügyi kölcsönök, házassági kölcsönök, ingatlanhitelek, üzleti alapítási kölcsön és vállalati kölcsön szolgáltatások. Bármilyen kölcsönt rendezhetünk, amely megfelel az Ön költségvetésének, nagyon olcsó kamattal. Ha felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot még ma e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  144. hitelajánlat komoly és becsületes magánszemély között
    Kölcsönre van szüksége? Kölcsönöket kínálunk minden rászoruló személy számára, aki képes visszafizetni a kölcsönt.
    Bármilyen információért vegye fel velünk a kapcsolatot ezen az e-mailen: maeva.emanuela@gmail.com . Köszönöm

    VálaszTörlés
  145. Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt 2%-os kamattal adunk ki! Kapcsolatfelvételi e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  146. Különféle finanszírozási lehetőségeket kínálunk, beleértve: személyi kölcsönt, lakáshitelt, adósságkonszolidációs kölcsönt, autóhitelt, mezőgazdasági kölcsönt, üzleti kölcsönt és vállalati kölcsönt 2%-os éves kamattal, és fix. További információért forduljon hozzánk e-mailben: (dakany.endre@gmail.com).

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  147. Kölcsönre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt 2%-os kamattal adunk ki! Kapcsolattartó e-mail; (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  148. Szüksége van bármilyen kölcsönre? Sürgős kölcsönre van szüksége adósságai konszolidálásához? Autóra, vállalkozásra vagy hitelre van szüksége a számlák kifizetéséhez? Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  149. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com }Kölcsöneket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5000,00 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  150. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {pedrosalvador346@gmail.com} Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek ésszerű, 2%-os kamattal. A tartomány 5000,00 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  151. Gyors, hosszú vagy rövid lejáratú kölcsönre van szüksége viszonylag alacsony, akár 2%-os kamattal? Vállalkozási kölcsönt, személyi kölcsönt, lakáshitelt, autóhitelt, diákhitelt, adósságkonszolidációs kölcsönt kínálunk Ha érdekel, forduljon hozzánk: (richardcosmos5@gmail.com)

    VálaszTörlés
  152. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {larrybright424@gmail.com} Az érdeklődőknek kölcsönöket kínálunk 2%-os ésszerű kamattal. A tartomány 5000,00 eurótól 100 000 000 euróig terjed.

    VálaszTörlés
  153. :HELLO Hitelajánlat figyelmeztetés Mindenkinek! Pénzügyi helyzetben van, és sürgős hitel-/pénzügyi segítségre van szüksége? Vagy kölcsönre van szüksége vállalkozása elindításához/bővítéséhez vagy álmai házának megvásárlásához. SZEREZZE MEG AZONNALI HITELJÓVÁHAGYÁSÁT, 100%-OS GARANCIÁVAL MÉG A HITELPONTJÁTÓL MINDENKÉPPEN. E-mail: { larrybright424@gmail.com }, megbízhatóak, gyors kommunikációt folytatnak és megbízhatóak { larrybright424@gmail.com }

    VálaszTörlés
  154. Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? üzleti hitelek? karácsonyi kölcsön? jelzáloghitelek? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle hitelt adunk 2%-os kamattal! Kapcsolattartó e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  155. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciákkal. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { larrybright424@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre
    lent. { pedrosalvador346@gmail.com}

    VálaszTörlés
  156. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciával. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { pedrosalvador346@gmail.com} kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre
    lent. { pedrosalvador346@gmail.com}

    VálaszTörlés
  157. Szia,

    Tanúsítvánnyal rendelkezünk arra, hogy a következő típusú kölcsönöket vagy bármilyen finanszírozást kínáljunk: Magánkölcsön? Vállalkozási kölcsönök? Hitel adósságkonszolidációhoz? Javítja otthonát? Befektetési hitel? Rendelkezésre álló kreditek? Személyi kölcsönök? Kereskedelmi hitelek? Kombinált hitel? Konszolidációs hitelek? Ha felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  158. Mindenféle hitelt és pénzügyi szolgáltatást kínálunk. Hiteleink nagyon cégektől a személyi kölcsönökig vagy hosszú vagy rövid futamidejűek, kedvező kamatozású (2%). Hitelfolyamatunk nagyon gyors és megbízható garanciákkal. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos további információkért látogasson el e-mailünkre; { pedrosalvador346@gmail.com } kérjük, tudassa velünk, mekkora kölcsönre van szüksége, és szeretné a kölcsön futamidejét. Reméljük, hallunk felőled. Üzenetet küldhet az email címre

    VálaszTörlés
  159. Sürgős kölcsönt keres? Megtagadták-e hitelét a bankjától vagy bármely pénzügyi vállalkozástól? Szüksége van-e pénzügyi segítségre? Szüksége van-e hitelre a számlák kifizetéséhez vagy a ház megvásárlásához, vagy konszolidálja adósságát, és adósságmentessé válik? Szeretné, ha saját vállalkozása lenne, és pénzügyi segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy gyors, megbízható hitelhez jutjon alacsony 2% -os kamatlábbal. Hajlandóak vagyunk segíteni az üzleti vagy a személyes kölcsönökben, megfizethető visszafizetési terv mellett jó hitelképességgel. kölcsönöket kínálunk elérhető áron. ha igen, forduljon a Dékány Endre hitelintézethez további információkért e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  160. Sürgős hitelekre van szüksége? 2000 eurót kínálunk 500 000 000 euróért. További információért kérjük, forduljon hozzánk: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés
  161. Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1% ? CYSCredits@Asia.com ( CYSCredits@Post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Via Email: ( CYSCredits@Asia.com ) CYSCredits@Post.com
    ===================
    Please Fill the Application Form Below: -
    Complete Name: -
    Loan amount needed: -
    Loan Duration: -
    Purpose of loan: -
    City / Country: -
    Telephone: -
    Name Of The Site You/Link Hear About Us:
    ===================
    Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1% ? CYSCredits@Asia.com ( CYSCredits@Post.com ) Or A Personal Loans * Business Loans etc. Interested Parties Should Contact Us For More Information Via Email: ( CYSCredits@Asia.com ) CYSCredits@Post.com

    VálaszTörlés
  162. Szüksége van pénzügyi segítségre, például hitelfinanszírozásra Ha igen, írjon e-mailt: liame809@gmail.com további részletekért
    WhatsApp +91 84898 10716
    Mariam Liame

    VálaszTörlés
  163. Helló, adósságkonszolidációs kölcsönt, fedezetlen kölcsönt, üzleti hitelt, jelzáloghitelt, autóhitelt, diákhitelt, személyi kölcsönt, kockázati tőkét stb. keres! Magánhitelező vagyok, cégeknek és magánszemélyeknek nyújtok kölcsönt alacsony és ésszerű, 2%-os kamattal. E-mail: christywalton355@gmail.com

    VálaszTörlés
  164. #Helló, adósságkonszolidációs kölcsönt, fedezetlen kölcsönt, üzleti hitelt, jelzáloghitelt, autóhitelt, diákhitelt, személyi kölcsönt, kockázati tőkét stb. keres! Magánhitelező vagyok, cégeknek és magánszemélyeknek nyújtok kölcsönt alacsony és ésszerű, 2%-os kamattal. E-mail: christywalton355@gmail.com

    VálaszTörlés
  165. Jó nap,

    Kapsz valamilyen anyagi támogatást? vagy Szüksége van egy gyorskölcsönre, hogy kiegyenlítse adósságát, és nagyon alacsony kamattal visszatérhessen vállalkozásához? Ha igen, írjon e-mailt: mobilfunding1999@gmail.com további információért, mert tőlük kaptam a kölcsönt, és teljesen megbízhatóak.

    Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
  166. Szüksége van sürgősségi kölcsönre adósságai törlesztéséhez, vagy tőkekölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzintézetek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (dakany.endre@gmail.com) Hiteleket kínálunk az érdeklődőknek elfogadható kamattal, 2%. A tartomány 2.000.00 eurótól 100.000.000.00 euróig terjed

    VálaszTörlés
  167. Igényeljen sürgős pénzt 2%-os kamattal. 2000 eurótól 100 millió euróig. Válasz email: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat

    VálaszTörlés